Három variáció egy témára

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.07.28. 22:50
Címkék
"Mihamarabb szeretnék pontot tenni az átigazolási ügyem végére" - mondta lapunknak még hétfőn Király Gábor.
Nos, úgy tűnik, a magyar válogatott kapusa tényleg nem halogatja már sokáig a döntést: szerdán azt a tájékoztatást kaptuk a Hertha BSC hálóját éveken át megbízhatóan őrző futballistától, hogy csütörtökön választ ad a "Hol folytatja pályafutását?" kérdésre. Az elmúlt napokat Szombathelyen töltő, kedvenc stadionjában, a Haladás pályáján edző Király Gábor három klub közül választhat: hívja a Crystal Palace, a Portsmouth, valamint az Everton is. Ami mindhárom mellett szól, az az, hogy említett egyesületek egytől egyig az élvonal tagjai.
"A Crystal Palace vezetői már rábólintottak arra, amit kértem, ennek nagyon örülök, de szeretném még áttanulmányozni a két másik együttes ajánlatát is" - árulta el a kapus. Bizonyára sok mindent mérlegre tesz, mielőtt kimondja az egyik klub számára boldogító igent, de azt talán érdemes megjegyezni, hogy a londoniaknál - többek között - Torghelle Sándor, a portsmouthi gárdában a cseh Patrik Berger, a liverpooliban pedig az angol Wayne Rooney lehetne a csapattársa.
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
5 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
5 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik