Király Gábor kegyetlen küzdése

A Herthát hét év után elhagyó kapus Belfastban edzőtáborozott a londoni klubbal, ezen a héten pedig – szombathelyi kitérő után – a brit fővárosban folytatódik a hangolás az augusztus 14-én kezdődő idényre.
– Már az eddigi egy hét is roppant tanulságos volt, és gondolom, a következő időszak még inkább az lesz – válaszolta lapunk érdeklődésére Király Gábor. – Hét évet húztam le a Bundesligában, de ez egy másik világ, keményebb.
– Például miben?
– Majdnem mindenben. A legfontosabb, hogy aki Angliában nem áll be a sorba, kiesik. Mindenki addig csinálja, ameddig bírja, de ha kidől, azonnal beugrik a helyére a következő. Két-három-négy év után szinte teljesen ki- cserélődnek a csapatok, sokkal inkább az üzleti rész dominál, mintsem a klubhűség.
– Tetszik ez a világ?

– Érdekes, de tetszik. Még akkor is, ha tudom, hogy óriási veszélyeket rejt. Hiába jó csatár vagy kapus valaki, ha gödörben van, ha nincs eredmény, jön helyette más. Ez kőkemény üzlet. De felkészültem, nem lepődöm meg, ha nem én védek, ha sokáig kispadozok, mert biztosan lesz oka, ami beleillik ebbe a világba.
– Gondolom, nem csak a pályán kívül érhető tetten ez a keménység.
– Ha sarkosan akarok fogalmazni, akkor a játékosok rossz szándék nélkül addig rugdossák egymást és a labdát, amíg a bíró nem szól közbe. De még egyszer mondom, nincs szó szándékosságról, netán hátsó szándékról. Volt, hogy a padon összerezzentünk, amikor két, lendületben lévő játékos egyszerre rajtolt egy levegőben lévő labdára, mindketten két méterről, páros lábbal felugrottak, aztán durr! Akkorát csattant a lábuk a levegőben, hogy olyat én még nem hallottam. Megúszták sérülés nélkül az egészet, kicsit lökdösték egymást, de semmi több. De mondok mást: a tréningek végén gyakran előfordul, hogy az edző, a pályaedző vagy a sportigazgató szedi össze a labdákat, a bójákat, meg a többi kelléket. És nem esik le a karikagyűrű az ujjukról! Máshol általában a fiatalokra bízzák ezt a munkát, itt is mondogatják, de a vezetők nem veszik rossz néven, ha nekik kell dolgozniuk. A játékosoknak meg az edzés után irány az öltöző!
– Az edzéseken is érződik valami a legendás angol keménységből?
– Főképp a kapu előtt. Itt nem nagyon helyezgetik a labdát a sarkokra, hanem tudatosan, izomból a léc alá céloznak. Ha valamiért lecsúszik a labda, akkor még nagyobb lehet a gól, ha nem, akkor vagy hárít a kapus, vagy a léc alá vágódik a labda. Már az első gyakorláson szembesültem vele, hogy Angliában öt méterről, szögből sem finomkodnak, hanem ami a csövön kifér. Legközelebb már tudtam, miként kell hozzáállni az ilyen helyzetekhez. A meccsek pedig arra is jók voltak, hogy a társak megismerjenek. A Crusaders ellen még kevesebbet passzoltak hátra, de amikor látták, hogy nem csupán előre tudom vagdalni a labdákat, hanem képes vagyok lekezelni, majd jobbal és ballal is megjátszani őket, megnyugodtak, és a Glentoran ellen már sokkal inkább bevontak a játékba.
– Miként készítik fel a játékosokat az őrült bajnoki hajtásra?
– Talán jobb, ha az általánosságok helyett elmondom, mit csináltuk egy nap Belfastban. Reggel fél nyolcra mentünk az uszodába, hol csak karral, hol csak lábbal tempózhattunk, minden úszásnemben kellett mutatnunk valamit, egészen fél kilencig. Aztán jött a reggeli, majd tíztől az igazi edzés. Futással nyitottunk, három ötszáz méteres körrel, majd nyújtás, labdás nyújtás, technikázás, sorverseny jött, aztán végre felvehettük a focicipőt. Mi, kapusok harminc-negyven percet gyakoroltunk külön, majd jött a futás. Száz méter könnyed iram, száz kemény. Tíz ilyen kör… Mit mondjak, kellemesen elfáradtam. Utána következett a foci, kétszer tíz perc, kegyetlen küzdés. Ami feltűnt, hogy a támadásépítésük nehézkes, ha megtámadják a játékost, ő egyből rúgja előre a labdát, túl nagy fantázia nélkül.
– Ha a Herthával kellene összehasonlítani a Crystal Palace-t…
– …akkor azt mondanám, hogy hasonló érzés fogott el, mint amikor Szombathelyről Berlinbe mentem. Ez is magasabb osztály, de most is érzem, hogy meg tudom állni a helyem. Szeretek szenvedni, dolgozni, élvezem a kihívásokat. Mert ebben azt látom, hogy ez kemény kihívás, kíváncsian várom, megfelelek-e. Szeretem, ha próbára kell tennem a szervezetemet, nem úgy, mint a mai fiatalok egy része, akik azt sem tudják, mi a munka. Van lakásuk, pénzük, de hogy honnan, még csak nem is sejtik.
– Úgy beszél, mintha már a Crystal Palace labdarúgója lenne, holott még szerződése sincs.
– De lehet. Kedden lesz az újabb tárgyalás. Addigra már a kezemben lesz a klub végleges szerződéstervezete, amelyen már nem lehet változtatni. Majd meglátjuk, belefér-e az elképzeléseimbe. Azt hiszem, ha francia lennék, már régen azt mondták volna, minden rendben van, írjuk alá a papírokat. Csak a procedúra során érezni lehetett, magyar vagyok. Nem voltunk ott a világ- és az Európa-bajnokságon, hiába van kétszáz meccsem a Bundesligában, az angolokat ez nem annyira érdekli. A negyvennyolc válogatottságom rendben van, persze, ez nem azt jelenti, hogy jól is védtem a nemzeti csapatban. Ez statisztika, itt csak az számít, amit a pályán mutat az ember.