Nyolcezer meccsbelépő már gazdára talált

Vágólapra másolva!
2003.10.07. 22:38
Címkék
Noha múlt hét óta kaphatók a jegyek a Magyarország–Lengyelország Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre, hétfőtől mind többen vásárolnak belépőket az IBUSZ-irodákban, illetőleg a helyszínen, a Puskás Ferenc-stadion pénztáraiban. A lengyel szövetség igényt tartott a 2800 darab belépőre, úgyhogy a vendégszektor vélhetően megtelik. Miként a felezővonal mentén lévő lelátórészen: a sajtó- és VIP-részleg teli lesz, lévén rég nem látott érdeklődés kíséri a találkozót – a többi közt –, Angliából, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Portugáliából s természetesen Lengyelországból érkezett akkreditációs kérelem. Ezen a stadionrészen kaphatnak széket a tiszteletbeli vendégek, a játékosok hozzátartozói, valamint a szponzorok. Nagy számban érkezhetnek a játékosmegfigyelők is. Szó van arról, hogy a környező országokban is sugározzák a mérkőzést, sőt állítólag az Eurosport is közvetítené az összecsapást. Kedd délutánig 8000 szurkoló váltott jegyet.

Szavazás

Mi lesz a lengyelek ellen?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Mi lesz a lengyelek ellen?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
5 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
6 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
7 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik