Ahogy a lettek látják

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.11. 21:50
Címkék
"Még mindig van esély az Európa-bajnoki részvételre” – harsogja öles betűkkel a tekintélyes lett újság, a Diena, amely a késői kezdés miatt egyedül tudott beszámolni a szerda esti összecsapásról. Ahhoz képest, hogy ez az újság előzetesen csupán 35 százalékot jósolt a lett győzelemre, az értékelés minőségi változás…Hasonló címmel a magyar lapok is indulhatnának, ám a körülményeket ismerve nagy különbség van a két országban érzékelhető hangulat között. Mert amíg mi a nagy lehetőséget elszalasztottuk, a Baltikumban a lengyelek elleni szombati vereség után visszajött a remény. Ezt a sikert a lett futball tizenkét esztendős fennállásának öt legnagyobb sikere között emlegetik – együtt a norvégok és a görögök korábbi legyőzésével, valamint a lengyelek elleni varsói sikerrel. Az esélyekről Lettországban nem szívesen beszélnek, sokkal inkább egy 1997-es vb-selejtezőt emlegetnek, amelyiken Stockholmban csak a 88. percben kapott góllal vesztettek 1–0-ra. Márpedig, mondják, akkoriban sokkal gyengébb együttese volt a letteknek. A magyarok elleni győzelemre visszatérve – a lett szövetségi kapitány, Aleksandrs Starkovs így értékelt az összecsapást követően: "Nem akartunk ennyire visszaállni, ám a magyar középpályássor ennyit engedett – mondta a lett kapitány. – A lengyelek ellen a meccs elején három nagy lehetőségünk is akadt, ám akkor mi jártunk úgy, mint most a magyarok. Mindkét félidő elején éreztem, hogy nagy nyomás nehezedik ránk, s a szünet után csak azért nem változtattam, mert gyorsan gólt szereztünk. Azoknak a szurkolóknak, akik kijöttek a mérkőzésre, köszönettel tartozunk, mert sokan már hitüket veszítették az Európa-bajnoki kvalifikációt illetően.”
Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
15 perce

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
18 perce

Második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
27 perce

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
40 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
1 órája

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
1 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik