Szabics Imre kérői

Vágólapra másolva!
2003.05.23. 23:01
Címkék
A jelenleg a Fradiban edző exgrazi támadónak, Szabics Imrének több kérője is akad, vagyis attól nem kell tartani, hogy (komoly) csapat nélkül marad.
Találgatni nem érdemes, hiszen naponta több külföldi gárda nevét írhatnánk le, most viszont információink szerint két konkrét megkeresés is történt. Ha a csatár izgalmas kihívásra vágyik, akár az elmúlt esztendőben a Bajnokok Ligájában szereplő Szpartak Moszkva ajánlatát is elfogadhatná: a hírek szerint Oroszországból élénken érdeklődnek Szabics iránt. Úgy tudjuk, egy piros-fehér-fekete együttes is boldogan a soraiban tudná a Sturm Graztól idő előtt elköszönő játékost: a német Bayer Leverkusenről van szó. Ez utóbbi klub vezetése nemrégiben nevezte ki a csapat vezetőedzőjének Klaus Augenthalert, akinek korábbi állomáshelyén, Nürnbergben, személyes kérése volt Szabics szerződtetése.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
5 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
6 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
6 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
6 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
7 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik