Sáfárt is hívja az FC Bruges

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.05.21. 21:51
Címkék
Újabb magyar kapusra vetett szemet az FC Bruges. Az újdonsült belga bajnok korábban már megkörnyékezte Babos Gábort, a holland NAC Breda egyesét, most pedig Sáfár Szabolccsal, a Salzburg hálóőrével lépett kapcsolatba.
Sáfár esetleges klubcseréjét megkönnyítheti, hogy már megkapta az osztrák állampolgárságot is, így nem számítana légiósnak a Bajnokok Ligája-szereplést megcélzó gárdában. Sáfár tavaly is közel állt a klubcseréhez, akkor csak egy súlyos sérülés gátolta meg, hogy a Mönchengladbachhoz igazoljon. A kapus iránt a Bruges mellett a Werder Bremen is érdeklődik.Eközben egy másik magyar futballista éppen Ausztria felé kacsingat, hiszen úgy tűnik, Sebők Vilmos végleg elhagyja a német Energie Cottbust. A Bundesliga élvonalától búcsúzó együttes magyar légiósa Grazban tűnt fel, és a Sturmnál jelentkezett próbajátékra. Az osztrák együttesnek Korsós György személyében van már magyar védője (mint ismert, az osztrákok a közelmúltban bontottak szerződést Szabics Imrével). Sebőkről elterjedt, hogy hazatér a Ferencvároshoz, ám a jelek szerint az 51-szeres válogatott labdarúgó továbbra is külföldön szeretné folytatni pályafutását. Cottbusban lejár a szerződése, igaz, jó ideje nem játszott, ugyanis Eduard Geyer edző régóta nem számít rá. Ennek ellenére Sebők Cottbusban maradt, s külön edzett a csapattól, de most abban reménykedik, hogy Grazban megragad.
Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
3 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
5 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
5 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
6 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
6 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik