Dárdaival hosszabbítanának

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.04.14. 21:43
Címkék
Dárdai Pálnak a VfL Bochum ellen nyújtott remek játékát Németországban sem hagyták szó nélkül az újságok, a Kicker című sportmagazin a forduló válogatottjába választotta a győztes gólt szerző középpályást, emellett terjedelmes írást közölt róla.
Rekordköltségvetés

BERLIN. Az elmúlt idényben rekordot jelentô, 1 milliárd 309 millió eurós költségvetéssel gazdálkodott a 36 német proficsapat. Az is a liga tanulmányából derült ki, hogy az elsô és másodosztályú klubok büdzséje nôtt, miközben a Kirch-csoport csôdje miatt 70 millió euróval kevesebb pénz folyt be a televíziós közvetítésekbôl. Éppen a tévés bevételek csökkenése, valamint a vártnál gyengébb európai kupaszereplés miatt a liga nem számol további plusz pénzekkel, sôt, számításai szerint átlagban 18 százalékkal lesz kevesebb a Bundesliga-együttesek költségvetése.

Ebben Dieter Hoeness elismerően beszélt a futballistáról, akit 2004 nyaráig szóló szerződés köt a klubhoz: "Dárdai 2004 után is fontos szerepet fog játszani nálunk. Nagyon jól alkalmazkodik, labdaszerzést követően gyorsan vált át támadásba, és posztján ő a liga egyik leggólveszélyesebb játékosa.”
A magyar játékos is elismerte, tud klubja szerződéshosszabbítási szándékáról. "Attól, hogy felvetik a szerződéshosszabbítás lehetőségét, sem jobb, sem rosszabb játékos nem leszek. Egy év múlva jár le a szerződésem, a mai világban pedig megszokott, hogy ilyenkor megkeresik az embert, illetve hogy a klubja hosszabbítani szeretne vele. Én teszem a dolgom, meghallgatom az ajánlatokat, de nem tagadom, jól érzem magam Berlinben. Már-már ősberlininek számítok, hiszen lassan hét éve élek itt, és a családommal együtt jól érezzük magunkat. Ez egy profi világ, amely a pénz és a siker mellett azért arról is szól, hogy az ember jól érezze magát. Berlinben minden adott ehhez” – nyilatkozta Dárdai Pál.
Legfrissebb hírek

Holland támadóval erősít a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
11 perce

Golden Boy-index: továbbra is Lamine Yamal vezet, két magyar is a legjobb százban

Minden más foci
14 perce

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
1 órája

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
1 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
1 órája

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
1 órája

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
1 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik