Budapestre fókuszálnak

IMI MARKOSIMI MARKOS
Vágólapra másolva!
2003.03.06. 22:10
Címkék
Felemás érzésekkel készülődnek a svédek a Magyarország elleni, április másodikai Európa-bajnoki selejtezőre. A skandináv gárda két ásza ugyanis felépült, miközben a gépezet egyik legfontosabb láncszeme, meglehet, kidőlt a sorból.
Nézzük előbb a csatába állókat! Fredrik Ljungbergről és Johan Mjällbyről van szó, többhetes kényszerpihenő után a múlt héten mindketten átestek az újbóli "tűzkeresztségen”. Ljungberg a Charlton elleni 2–0-val tért vissza az Arsenalba, gólt ugyan nem szerzett, de állandó üresbe futásaival teret nyitott a villámgyors Henry előtt. "Az a fontos, hogy végigbírtam a kilencven percet. Most már jöhet Budapest!” – kommentálta a találkozót a kiváló középpályás. A Lagerbäck, Söderberg páros által irányított csapat másik oszlopa, Mjällby inkább védőként jeleskedik, de a Celtic–Hibernian mérkőzésen csatárerényeket is csillogtatott. 2–2-nél hajdani csapattársa, a jelenleg a Hibernian kapuját őrző Daniel Andersson rosszul mozdult ki, mellé öklözött a labdának, így a bekknek nem volt nehéz a hálóba bólintania. "A combom nem fáj. Biztos vagyok benne, hogy a magyarok elleni meccsig elérem a csúcsformámat” – üzente Mjällby a két szövetségi kapitánynak.Végül pedig a rosszról: Anders Svensson, a Southampton játékmestere megsérült csapata szombati bajnokiján, és hetekre, de lehet, hogy egy-két hónapra kidőlt a sorból. A budapesti mérkőzésig pedig már nincs hátra egy hónap…
Legfrissebb hírek

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
21 perce

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
31 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
33 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
34 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
36 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
40 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
47 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik