Domonkos már vetődni is mert

Parádés védések, óriási potyagólok – a kapusok mindig a figyelem középpontjában állnak egy-egy mérkőzésen. Válogatottunk sohasem szűkölködött jó kapusokban, sokszor az volt a kapitány gondja, hogy a több jó kapus közül melyiket állítsa a csapatba.
A válogatott első meccsén a BTC kapusa, Bádonyi Gyula állt a háló előtt, ő kapta azt az ötöst Bécsben, s neki ez elég is volt, többet nem játszott a nemzeti csapatban. Az első nemzetközi mércével is kiváló kapus Domonkos László, az MTK egyese volt. Ő vetődött elsőként a magyar kapusok között. 1906-ban mutatkozott be a legjobbak között, annak ellenére klasszis teljesítményt nyújtott, hogy alig volt olyan válogatott mérkőzése, amelyen ne kapott volna gólt, de hát a többségéről nem tehetett. Ő védte a stockholmi olimpián a csapat kapuját. A torna után viszont már Zsák Károly bérelte ki az egyes számú mezt. A 33 FC kapusa többek között arról is nevezetes volt, hogy bár többször hívták a nagy csapatok, kitartott a kis budai egylete mellett. Egy súlyos törés miatt amputálni kellett egyik ujját, de ez teljesítményén nem látszott meg. Az I. világháború alatt visszavonult a válogatottságtól, de egy idő után újra jelentkezett, és még évekig védte a nemzeti csapat kapuját. Egyik legfontosabb mérkőzése az 1925 októberi, spanyolok elleni összecsapás volt. A vendégek kapujában a világhírű Zamora állt. Zsák nagyon készült, hogy kollégáját felülmúlja, sok nagyszerű védése után azonban egy gyenge lövés után a labda becsorgott a kapujába. Hibájával együtt a világ legjobb egyesei közé tartozott. Amíg hiányzott a válogatottból, többnyire egy nagyon jó képességű kapus védett, Knapp Miksa pályája azonban tragikusan rövid ideig tartott, az 1918-ban Budapesten dühöngő spanyolnáthajárvány áldozata lett.
Zsák után hosszú ideig nem volt egyeduralkodó a válogatott kapujában, védett többek között a szombathelyi Weinhardt Ferenc, a ferencvárosi Amsel Ignác, az újpesti Aknai János. Aztán 1932 őszén bemutatkozott Szabó Antal, és vele hosszú távra megoldódott a kapuskérdés. A Hungária egyese remek kifutásaival, ragyogó reflexeivel tűnt ki elsősorban kollégái közül. Időnként könnyedre vette a figurát, olykor fejjel mentett, cselezgetett a mezőnyben, a közönség kedvelte szokatlan megoldásaiért. A harmincas évek mindkét világbajnokságán ő volt az első számú kapus, így az első magyar kapus volt, aki világbajnoki döntőn védhetett 1938-ban az olaszok ellen. Szabóval egyidőben Háda József volt a korszak másik kiemelkedő kapusa. A Ferencváros egyese válogatottként háttérbe szorult. Az 1938-as vb-n az első mérkőzésen ő állt a kapuban. Szabót Háda klubbéli utóda, Csikós Gyula követte a válogatottban, akinek a Gamma, majd az Újpest kapusa, Tóth György volt a legnagyobb riválisa. A negyvenes évek elején, közepén a csapat sikersorozatainak ők ketten voltak tevékeny részesei.
Egy világklasszis zárta le kettejük vetélkedését, 1947. augusztus 20-án az albánok elleni összecsapáson Grosics Gyula állt a magyar kapuban. Klubcsapata, a MATEOSZ általában a középmezőnyben végzett, s mivel a korszak legtöbb kiemelkedő csatára az ellenfelek sorait erősítette, bőséggel volt lehetősége bravúros védésekre. A válogatottban is, noha ott egy csapatban játszott a világ legjobb csatárainak többségével, de azért olykor ő is megmutathatta, hogy mire képes. Grosics a második magyar kapuvédő, aki világbajnoki döntőn védhetett, sajnos ő is vesztes csapatban, viszont abban első, hogy olimpiai bajnok lett, és az 1952-es döntőn kapuja érintetlen maradt. Bőséggel elérhette volna a százszoros válogatottságot, ha 1954 végén politikai okokból nem lehetetlenítik el, és csak 1956-ban állhatott újra a válogatott kapujába, miután a Honvédból átigazolt Tatabányára. Fantasztikus pályafutása során összesen három világbajnokságon vett részt, és összesen 86 alkalommal védte a nemzeti csapat kapuját.
Grosics árnyékában elsősorban Gellér Sándort, az MTK, és Ilku Istvánt, a Dorog kapusát kell említeni, de pályafutása elején még elsősorban Henni Gézával, a Ferencváros egyesével küzdött a csapatba kerülésért. Grosics Gyula 1962 októberi búcsújakor Szentmihályi Antalnak, a Vasas kapusának adta át a marsallbotot. A később Újpestre igazolt labdarúgó csodálatos védések mellett olykor nagyot hibázott, és ilyen a kapussors, általában a bakik maradnak fenn. Az 1966-os vb-n a brazilok ellen Gelei József kapott lehetőséget, aki szintén bravúros teljesítményre volt képes.
A hetvenes évek első felében Géczi Istvánnal, az FTC kapusával jutott a válogatott az Eb elődöntőjébe és az olimpiai fináléba. Mészáros Ferenc a Vasasból, majd Gujdár Sándor a Honvédból viselte utána évekig a válogatott egyes mezét, az 1978-as vb-n mindketten szóhoz jutottak, négy évvel később Mészáros védte a csapat mindhárom meccsén a kaput. Időközben a hatalmas termetű pécsi Katzirz Béla is elérte a válogatott szintet.
Az 1986-os világbajnokságra vezető úton viszont már a Videoton kapusának, Disztl Péternek a nevével kezdődött legtöbbször a csapat összeállítása. Korszaka eltartott az évtized végéig, így például olyan tehetséges kapusok, mint Szendrei József, Andrusch József, vagy Gáspár József csak ritkán jutottak szóhoz.
A kilencvenes évek első felében többnyire az ifjúsági Európa-bajnok Petry Zsolt védte a válogatott kapuját, de kapott lehetőséget az ugyancsak megbízható Brockhauser István is. Az évtized második felében is több ragyogó kapus pályázott a válogatott egyetlen helyére, érdekes, hogy Sáfár Szabolcs, Király Gábor és Babos Gábor is évek óta külföldi bajnokságban áll helyt hétről hétre, és gyakorta hozzák nevüket kapcsolatba egy-egy igazi sztárklubbal.