London 2012: Hatos Gábor decemberben lehet bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.07. 14:29
Címkék
A december 4-i végrehajtó bizottsági ülésén foglalkozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Szoszlan Tyigijev doppingügyével, így akkor válhat véglegessé, hogy Hatos Gábor – akit az üzbég birkózó legyőzött a londoni olimpián a szabadfogásúak 74 kilós kategóriájának harmadik helyért rendezett mérkőzésén – megkapja-e a bronzérmet.

A francia hírügynökség a nemzetközi sportági szövetségre (FILA) hivatkozva közölte a dátumot, hozzátéve: azért húzódik az ügy, mert csak a játékok után vált ismertté, hogy Tyigijev mintájának elemzése pozitív eredménnyel zárult.

Szeptemberben derült ki, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését. Hatos Gábor eredetileg ötödikként zárt az olimpián, de kedvező ítélettel bronzérmessé léphet elő.

A 28 éves sportoló a magyar olimpiai csapat 18. érmét szerezheti, s egyben a harmadik birkózó lehet, aki dobogós helyen zárja a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, míg Módos Péter (55 kg) harmadik lett.

A brit fővárosban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők, Hatosé lehet tehát a hatodik bronz.

Az amerikai hírügynökség kedden azt írta a NOB-nak az ügyet közelről ismerő két tisztségviselőjére hivatkozva, hogy már meg is fosztották bronzérmétől Tyigijevet. A nyilatkozók ugyanakkor nevük elhallgatását kérték, mert – amint azt közölték – az ítélet még nem nyilvános.

Legfrissebb hírek

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
26 perce

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
40 perce

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
56 perce

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
1 órája

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
1 órája

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
2 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik