Olimpia: Tarlós István köszöntötte az érmeseket

Vágólapra másolva!
2012.09.24. 13:11
Címkék
Tarlós István, Budapest főpolgármestere hétfőn a Városházán köszöntötte az idei londoni olimpián érmet szerző sportolókat

„Azt gondolom, hogy ilyen teljesítmények mellett a főváros és annak vezetősége sem mehet el szó nélkül, olimpiai bajnoknak lenni ugyanis még ma is a legnagyobb dolog a világon” – mondta Tarlós István.

A főpolgármester úgy fogalmazott: az olimpikonok mindenkinél nagyobb dicsőséget képesek szerezni Magyarország számára.

„Önöknek ráadásul az idei játékok előtt a külvilág kishitűségével is meg kellett küzdeniük, hiszen sokan jóval szerényebb eredményekre számítottak London előtt” – tette hozzá Tarlós István, aki azzal zárta köszöntőjét, hogy Európában manapság példaképhiány van, ezért is van nagy szükség az olimpiai bajnokokra, akik erőt és önbizalmat sugároznak, adnak.

Az ünnepségen – amelyen a sportolók elismeréseket vettek át a főpolgármestertől – Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Kökény Roland, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel kajakozók, Berki Krisztián tornász, Szilágyi Áron vívó, valamint Marosi Ádám öttusázó tudott részt venni, a többi érmet szerzett versenyző később veszi át az elismerést.

A londoni olimpiáról a magyar csapat nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel tért haza.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
4 perce

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
1 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
1 órája

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; egyelőre nem távozna az MU kapusa – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik