Olimpia: hazatért a magyar küldöttség legnagyobb csoportja

Vágólapra másolva!
2012.08.13. 13:46
Címkék
Valamivel 13 óra után menetrend szerint leszállt a Liszt Ferenc Repülőtéren az a gép, amely a londoni olimpiáról hétfőn hazatérő legnagyobb sportolói csoportot szállította.

A járaton többek között kajakosok, kézilabdázók és öttusázók voltak, de most érkezett az úszó, Gyurta Dániel is.

A sportolókkal tartott a gépen Áder János köztársasági elnök, Czene Attila sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

A versenyzőket, edzőket, szakvezetőket buszokkal a Syma-csarnokhoz szállítják, ahol a MOB korábbi tájékoztatása szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Borkai Zsolt köszönti majd őket.

A csarnoknál 13.30 óra körül már sokan várták a hazatérő sikeres sportolókat.

Legfrissebb hírek

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
47 perce

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
51 perce

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
1 órája

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik