Olimpia: Partit kiengedték a kórházból, hazajöhet

Vágólapra másolva!
2012.08.13. 15:21
Címkék
Kiengedték a kórházból hétfő délben a hegyikerékpáros Parti Andrást, aki vasárnapi versenye során bukott a londoni olimpián.

Parti az MTI-nek arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán elvégeztek rajta még egy vizsgálatot, majd a magyar és az angol orvosi stáb egyeztetését követően elhagyhatta az intézményt.

„Visszajöttem az olimpiai faluba, összepakolok, és az egyik esti repülőgéppel utazom haza, nagyjából éjfél körül érkezek majd Budapestre" – mondta Parti, aki a diagnózist ismertetve hozzátette: egyik ujja kificamodott, s agyrázkódása volt, így egyelőre pihennie kell.

A magyar hegyikerékpáros a vasárnapi versenyen nagyjából féltávnál – amikor a 35. helyen haladt – egy lejtős, köves részen hatalmasat bukott, és fejre esett. Először a helyszínen lévő egészségügyi központban látták el, majd beszállították az egyik londoni kórházba.

Legfrissebb hírek

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
42 perce

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
45 perce

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
1 órája

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik