Kajakra és kenura fel: meglepetések és meglepetések helyett

 

FÉRFI KAJAK

A szakág évek óta válságban van, de talán már inkább csak volt. Néhány „beesett” eredmény, világversenyeken szerzett pár érem, helyezés mellett leginkább a kérdőjelek száma nőtt. Időközben eltűntek a klasszisok, de eltűnt mögülük az a csapat is, amely stabilan hozta az érmeket, helyezéseket. Londonra azonban tisztult a kép.

A kajaknégyes lényegében alig pár hónap alatt épült fel, egy olyan páros alapjaira, amely tavaly nem olimpiai számban szerzett nem kis meglepetést keltve világbajnoki címet. A páros két tagja, Tóth Dávid és Kulifai Tamás az eltelt egy évben is óriásit tudott fejlődni, illetve a csapatból felnőtt melléjük még Pauman Dániel is, akinek képességeit és formáját bizonyítja, hogy egyesben elért eredményeivel szerzett kvalifikációt a négyesbe. Miként Kammerer Zoltán is, aki utolsóként, az olimpia előtt három hónappal csatlakozott a Fábiánné Rozsnyói Katalin által edzett csoporthoz. A munka meghozta gyümölcsét, a négyes ezüstérmes lett. Mindezt úgy, hogy az elmúlt években több felállást is kipróbált a szakvezetés, külön törökországi edzőtáborba csak ezért vitte el a szóba jöhető embereket, végül mégis egy műhely volt az, amelyből ismét ki tudott jönni egy ilyen számottevő egység. A tagok elszántak, készek a folytatásra, minden bizonnyal megtartják pozíciójukat. Reméljük, nemcsak idehaza...

Az 1000 méteres párosban Dombi Rudolf társa Kökény Roland lehetett, a két versenyző két korosztályt, ám egy stílust képviselt, így esetükben ez eredményezett aranyérmet – no meg Szilárdi Katalin szakértő munkája. Egyikük újoncként, másikuk sokat próbált rutinos kajakosként készült Londonra, ebből jött ki az a kerek egész, amely végül aranyérmet eredményezett. Tavalyi vb-helyezésükkel kvótát sikerült szerezniük, Eb-aranyérmükkel már az olimpiai dobogóra is esélyesek között említhettük a nevüket. Ők pedig nem okoztak csalódást, nagyszerű versenyzéssel és győzelemmel megalapozták az eredményes magyar folytatást.

Dudás Miklós fiatalként erőteljesen lépett be az olimpiára éppen úgy, mint a sprinterek mezőnyébe, hiszen a 200 m-en elért hatodik hely esetében aligha szorul magyarázatra. A kiváló fizikai adottságú versenyző lélekben sem roppant össze, így a jövőben is sűrűn találkozhatunk majd a nevével az adott év nagy világversenyein, és nem a „húzták még” kategóriában.

Férfi kajakban két lyukas számunk volt, aminek ismeretében azért nem dőlhetünk nyugodtan hátra, hiába a két érem ezren és a helyezés egyesben sprinttávon. Egyesben 1000 m-en nem indulhatott magyar kajakos, 200 m-en pedig a párosok között. A magyar merítési lehetőségeket figyelembe véve ez még akkor is luxus, ha a kvótarendszer nagyon szűkös volt.

FÉRFI KENU

Vajda Attila egyedüli magyarként állt rajthoz a kenusok mezőnyében, erősebbik számában, 1000 m-en hatodik lett, 200 m-es kirándulását a 11. helyen zárta. Eton Dorneyban a szám olimpiai és világbajnoki címvédőjeként állt rajthoz 1000 méteren, de az már féltávnál látszott, hogy a dobogóra sem tud odaérni. A riválisok száma az utóbbi évben gyarapodott, az erőviszonyok kiegyenlítődtek, az olimpia húzóerejét bizonyítja, hogy ami elég egy vb-n, az ott kevés. Vajda mindenesetre kihajtotta magát minden egyes futamában, egy gondolat erejéig sem adta fel. Ez biztató a jövőt tekintve, ahol majd elválik: csak a felkészülésben és/vagy a taktikában nem stimmelt valami, vagy esetleg másról is szó van a szegediek kedvencét illetően.

A kenusoknál a 200 m-es egyest és az 1000 m-es páros döntőjét rendezték magyarok nélkül, mivel előbbi lutri – a szám vb-címvédője az előfutamokban kiesett, mint K–1-ben is –, így ott alkati és szerencse kérdése leginkább, ki mire jut. Nem úgy az ezres párosban. Mert ott a sportág magyar képviselőinek igenis kutya kötelességük, hogy egy olimpián megmutassák magukat. A mögöttünk hagyott felkészülési időszakban voltak is ez irányú szakmai törekvések, külföldi edzőtáborokban töltött pluszhetek – mivel az emberanyag rendelkezésre áll, szakmai elemzést igényelnek a miértekre adott válaszok.

NŐI KAJAK

A képlet itt a legegyszerűbb. Legalábbis elsőre. Jönnek a fiatalok, a Pekingben még csak olimpiai kóstolót tartó – ne felejtsük, ezüstérmet szerző – Kozák Danuta és Szabó Gabriella ezúttal aranyérmes lett, sőt előbbi egyesben is a dobogó legtetejére állhatott. Azt a képkockát kell megkeresni, amikor Kozák K-1500 m-en a középdöntőben tönkreverte a mezőnyt, a közvetlen mellette evező riválisok már akkor tudták: a döntőre akár ki se jöjjenek, a második helyért megy a csata. Így is történt. Egyesmenőnk éveken át több mint meghatározója, akár egyeduralkodója lehet nemcsak idehaza, hanem a világban is a mezőnynek.

Miként az a négyes is, amely a legutóbbi három vb mellett most az olimpiát is behúzta, pedig egyszer sem evezett ugyanabban az összeállításban. A kvartettbe szinte külsősként került be Fazekas-Zur Krisztina, akinek esete és életpályája mutatja – Risztov Évával egyetemben –, tudni kell váltani, és onnan is lehet visszaút, ahonnan az ember már azt hinné normális esetben, hogy nincs. Fazekas kiköltözött az Egyesült Államokba, férjhez ment, készült a civil életre, dolgozik is. Az olimpiai hívó szónak engedve előbb az amerikai válogatottsággal kacérkodott – ha már itthon ez nem adatott meg, miután éveken át a menők mögé szorult –, és csak azután lépett más irányba, hogy az adminisztráció közbeszólt. Mindent rátett az egyesre, hogy végül a négyesben találja magát.

Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa esete külön fejezet. Előbbi háromra gyarapította olimpiai bajnoki címeinek a számát – két páros siker után ezúttal a négyes tagjaként győzött –, kettejük párosa második lett 500 m-en, míg a szegedi sprinter 200 m-en harmadik helyen végzett. Az ezüst- és a bronzérmet mindketten csalódottan vették tudomásul, ez a sportág honi velejárója, amelyben a mottó: a második az első vesztes. Egyikük sem kereste a kifogásokat, csupán a csalódottságának adott hangot. Pedig az okok között Kovácsnál ott találhattuk a kerékpáros-balesetet és a műtétet, Douchev-Janicsnál meg azt, hogy időközben anya lett. Nem éppen ideális az olimpiai felkészülést tekintve az utolsó évben, ennek ellenére mindketten elvállalták, belevágtak, megcsinálták, nem is hiányoztak. Mindezért taps és elismerés jár nekik, ők viszont a párosban elrontott rajton keseregnek. Natasa még arról sem döntött, hogyan tovább.

Az biztosra mondható, hogy az idő nem nekik dolgozik. Jönnek, tolnak a fiatalok – Kozák már elvitte tőlük itthon az egyest, és a Szabóval alkotott párosa is nyert a válogatón –, ám elhivatottságukhoz és a sportág iránt érzett szeretetükhöz kétség sem fér. Az élet rendje viszont az, hogy ha eredményekben gondolkodnak, akkor csapathajókba pályázzanak, méghozzá lehetőség szerint egy „éhes”, fiatalabb társsal. Kérdés, hogy ők akarják ezt vagy sem, hiányzik ez nekik vagy sem? Főként annak fényében kell ezen morfondírozniuk, hogy nekik Rio de Janeiro azért messzebb van, mint a náluk tíz évvel fiatalabbaknak...