Botrány! Nyolc év után bukik a kalapácsvető klasszis

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.08.03. 14:00
null
Ivan Tyihon az athéni olimpián és a helsinki vb-n produkálta az ominózus mintákat (fotó: Action Images)
Nem indult el a kalapácsvetők selejtezőjében a fehérorosz Ivan Tyihon. A versenyzőnek a 2004-es olimpián és a 2005-ös világbajnokságon adott mintájában találtak tiltott szert.

 

 

ÖT ÉRMET IS ELBUKHAT TYIHON

A fehérorosz kalapácsvető az elmúlt nyolc évben jó néhány világversenyen felállhatott a dobogóra, amelyek eredményeit most el is törölhetik.

Az ominózus athéni olimpián ezüstérmet, a 2005-ös helsinki és a 2007-es oszakai világbajnokságon pedig aranyérmet nyert, csakúgy mint a 2006-os göteborgi Európa-bajnokságon. Emellett a 2008-as pekingi olimpián lett harmadik.

Mindezt megelőzően csak egyszer állhatott fel dobogóra, a 2003-as párizsi világbajnokságon lett még aranyérmes.

Az érintett versenyeket tekintve Pars Krisztián Athénban ötödik, Pekingben pedig negyedik lett. A 2005-ös vb-n hetedik, a 2007-esen ötödik, a 2006-os Eb-n pedig hatodik volt, s elvileg előfordulhat, hogy ezen versenyek mindegyikén egy hellyel előbbre lép, azaz gazdagabb lehet akár egy pekingi bronzéremmel is.

A világranglista-vezető Pars Krisztián nagy vetélytársa csütörtökön még szerepelt a rajtlistán, de péntek reggel már nem volt ott a selejtezőben dobókörbe lépő versenyzők között.

Az MTI információja szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kérte csütörtökön a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF), hogy vegye le a rajtlistáról Tyihont.

Az AFP hírügynökség tudósítása szerint a fehérorosz sportminisztérium szóvivője pénteken bejelentette, hogy az IAAF kérte Tyihon visszaléptetését, mert a 2004-es athéni olimpián és a 2005-ös helsinki világbajnokságon adott mintáinak ismételt vizsgálata során tiltott szer nyomaira bukkantak az ellenőrök.

„Úgy döntöttünk, eleget teszünk a kérésnek, mert nem akartuk megkockáztatni hogy a teljes atlétacsapatunkat szankcionálják" – magyarázta a visszaléptetést Vlagyimir Nyeszterovics minisztériumi szóvivő, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Tyihon idei doppingellenőrzései mindig negatív eredményt hoztak.

A fehérorosz kalapácsvető a 2004-es athéni olimpián ezüstérmet szerzett, miután a győztes Annus Adriánt doppingvétség miatt megfosztották az első helytől.

Tyihon négy éve, Pekingben harmadik lett honfitársa, Vagyim Gyevjatovszkij mögött, de a NOB doppingolás miatt mindkettőjüket kizárta, s eltiltotta. Így a negyedik Pars Krisztián a második helyre léphetett volna előre. A két fehérorosz azonban fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), amely 2009-ben eljárási hiba miatt megsemmisítette a NOB döntését.


Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
13 órája

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
2025.07.08. 17:40
Ezek is érdekelhetik