Olimpia: Kobe Bryant amerikai-spanyol döntőt vár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.27. 17:43
Kobe Bryant, a londoni olimpia egyik legnagyobb sztárja amerikai–spanyol férfi kosárlabdadöntőt vár.
A címvédő együttes pénteken tartott sajtótájékoztatót a médiaközpontban, ahol a Los Angeles Lakers erőssége elmondta, saját csapata mellett a spanyolt várja a fináléba, és számára egyértelműen klubtársa, Pau Gasol számít a világ legjobbjának a „nem amerikaiakon” kívül.A 33 éves Bryant az egyik kérdésre azt válaszolta, hogy az 1992-es barcelonai olimpián szereplő Dream Team jobb volt, mint a mostani amerikai együttes, azonban ők mégis nyernének az akkori gárda ellen. Hozzátette, a húsz évvel ezelőtti „brigád” tagjai ma már legendák, és egy napon ők is szeretnének azok lenni.Az ötszörös NBA-bajnok, 14-szeres All Star-válogatott kosaras – aki a pekingi olimpián aranyérmes válogatottnak is tagja volt – hozzátette, hogy társaival együtt szeretné élvezni az olimpiát, ő maga szívesen látogat majd ki például úszásra, röplabdára vagy íjászatra, súlyemelésre és tornára. Amiatt bánkódik, hogy a labdarúgómeccseket sok helyszínen rendezik, és tart tőle, hogy ezekre nem jut el.
Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19
Ezek is érdekelhetik