Női vízilabda: másodszorra is kikaptunk az amerikaiaktól

Vágólapra másolva!
2012.07.05. 07:49
null
Másodszor is kikaptunk az amerikaiaktól (Fotó: Fuszek Gábor)
Hatgólos (14–8) vereséget szenvedett az Egyesült Államokban turnézó, londoni olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott a vendéglátó amerikai csapattól.

Az emberelőnyök kihasználásáról szólt a mérkőzés, különösen annak eleje. A félidőre az amerikaiak három góllal elhúztak, de a nagyszünet után felzárkóztunk egygólos hátrányra. Ott azonban belefutottunk egy 0–4-es periódusba, ahonnan már nem lehetett visszaút. A záró negyed elején három amerikai gól maradt magyar válasz nélkül. Az ellenfélből leginkább a három gólt szerző Heather Petrivel gyűlt meg a bajunk.

Az Egyesült Államok csapata két büntetőből egyet, 12 emberelőnyéből pedig hatot, míg a magyar válogatott 10 fórjából ötöt értékesített.

A Merész András irányította együttes korábban 17–8-ra maradt alul, a jelek azt mutatják, hogy a védekezésen továbbra is van mit csiszolni. Folytatás holnap San Diegóban, zárás vasárnap Newport Beachen.

A mieinkhez hasonlóan vendéglátóink is a londoni olimpiára hangolnak, ráadásul egy csoportba kerültünk, július 30-án majd éppen ellenük kezdünk.

NŐI VÍZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Amerikai Egyesült Államok–Magyarország 14–8 (3–1, 2–1, 5–3, 4–3)
AZ AMERIKÁBAN IS KÉSZÜLŐ OLIMPIAI CSAPAT
Kapusok: Bolonyai Flóra (USC, amerikai), Gangl Edina (Eger)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Eger), Bujka Barbara (Messina, olasz), Csabai Dóra (BVSC), Czigány Dóra (Eger), Drávucz Rita (Pro Recco, olasz), Keszthelyi Rita (Szentes), Kisteleki Hanna (BVSC), Menczinger Kata (Dunaújváros), Szűcs Gabriella (Dunaújváros), Takács Orsolya (Szentes), Tóth Ildikó (BVSC)
Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt olimpiai érmeket osztottak újra

Atlétika
2025.06.30. 13:25

Cseh Sándor: Ez a dzsúdó és a vízilabda keveréke, aki ehhez nem tud felnőni...

Vízilabda
2025.06.26. 09:50

A női vízilabda-válogatott kikapott Hollandiától a SEAT-kupa második meccsén

Vízilabda
2025.06.25. 21:14

Üdvözítő szemlélet – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.06.25. 00:09

Győzelemmel kezdett a női vízilabda-válogatott a Seat-kupán

Vízilabda
2025.06.24. 21:38

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Szépített a Dunaújváros a női vízilabda-bronzcsatában

Vízilabda
2025.05.14. 20:21

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2025.05.10. 11:19
Ezek is érdekelhetik