London 2012: túl nagy terhet cipelnek a spanyol labdarúgók

NTI/NSO NTI/NSONTI/NSO NTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.07.25. 06:26
Címkék
Luis Milla, a spanyol olimpiai labdarúgó-válogatott szakvezetője nem örül annak, hogy a londoni torna megnyerésére is esélyesnek tartják csapatát. A felnőtt nemzeti együttes sikerei után (a 2010-es világbajnokság mellett a 2008-as és az idei Európa-bajnokságon is a spanyolok bizonyultak a legjobbnak) a futballőrült országban az olimpiai együttestől is hasonlóan sikeres szereplést várnak.


„Nem lehet az olimpiai csapatot a felnőtt válogatotthoz hasonlítani – mondta Milla. – Két teljesen különböző válogatottról van szó. Egyelőre kizárólag a Japán elleni, csütörtöki nyitómeccsünkkel foglalkozunk, nagyon nehéz találkozó vár ránk."
„Nem lehet az olimpiai csapatot a felnőtt válogatotthoz hasonlítani – mondta Milla. – Két teljesen különböző válogatottról van szó. Egyelőre kizárólag a Japán elleni, csütörtöki nyitómeccsünkkel foglalkozunk, nagyon nehéz találkozó vár ránk."

Az idén felnőtt Európa-bajnokságot nyerő keretből a világbajnoki címmel is büszkélkedő Juan Mata és Javi Martínez túlkorosként, Jordi Alba „saját jogon" tagja a küldöttségnek (a harmadik idős játékos Adrián López, az Atlético Madrid csatára). A többiek fiatalsága sem egyenlő a zöldfülűséggel, talán elég David De Geát, a Man. United kapusát és a csapatkapitányt, César Azpilicuetát (Marseille) említeni.

Legfrissebb hírek

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
2 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
4 órája

Aki megelőzte a korát – N. Pál József publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
4 órája

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik