London 2012: gőzerővel készülnek a magyar tornászok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.04. 18:00
Címkék
A hőség ellenére óriási erőbedobással készül a nyári londoni olimpiára a három magyar tornász, a kétszeres világbajnok Berki Krisztián, valamint Hídvégi Vid és Böczögő Dorina.

Kovács István vezetőedző tájékoztatása szerint a budapesti Tornacsarnokban tréningező Berki korábbi fogproblémája nem múlt el nyomtalanul, s egy ideig a vállával is gondok voltak, de most már teljes értékű edzésmunkát tud végezni.

„Jól állunk a felkészüléssel, de úgy érzem, hogy erre a három hétre még mindenképpen szükség van – idézte a hazai szövetség közleménye Berkit. – A meleg, mint mindenkit, engem is megvisel, de a hangulatom jó, és úgy vélem, a hozzáállásom is."

Kovács István szerint Hídvégi – aki szintén a Tornacsarnokban edz – az elmúlt időszakban sokat erősödött, s folyamatosan az olimpiai gyakorlatával készül.

„Mindenképpen ez a hét lesz a legkeményebb, de nemcsak a meleg, hanem a nagyon intenzív edzések miatt is – mondta Hídvégi. – Azért is nyomjuk meg ennyire, hogy a kondíció rendben legyen, mert a kivitelezés elég jól megy. Ha kondival bírom, akkor közelítek a tökéletes felé."

A Békéscsabán tréningező Böczögő a nagy meleg miatt napi egyszer, mindig délelőttönként edz. Petrovszky Pál, a második olimpiájára készülő tornász edzője szerint tanítványa közelíti a csúcsformát.

„Edzőmmel megbeszéltük, hogy nem helyezünk hangsúlyt egyik szerre sem, hanem az összetettel foglalkozunk – árulta el Böczögő. – Mindegyik szert egyformán gyakorlom, és szeretném is egyformán jól teljesíteni a gyakorlatokat. Az álmunk a 24-es döntő, ez motivál nap mint nap."

A tornászok július 21-én utaznak Londonba, a férfiak selejtezőjére 28-án, míg a női selejtezőre 29-én kerül sor.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
1 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
3 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
3 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
3 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik