London 2012: Andrew Hoy a hetedik olimpiájára készülhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.03. 10:06
Címkék
Andrew Hoy bekerült a lovascsapatba, így az 53 éves sportoló – az ausztrálok közül elsőként – a hetedik olimpiájára készülhet.

„Amikor a hatodik olimpiámon részt vettem, eszembe jutott a rekord – nyilatkozott Hoy. – Amikor azonban eljön az idő, hogy a hazádat képviseld, már nem foglalkozol a csúcsokkal, ez csak egy kis extra. A cél, hogy világklasszis teljesítményt nyújts.″

Hoy 1984-ben, Los Angelesben mutatkozott be az ausztrál olimpiai csapatban, majd Szöulban, Barcelonában, Atlantában, Sydneyben és Athénban is ott volt, négy évvel ezelőtt Pekingben azonban nem állt rajthoz. Hoy lovastusában csapatban három aranyérmet (1992, 1996, 2000) nyert, egyéniben Sydneyben második volt.

Ugyanakkor nem Hoy lesz a legtapasztaltabb sportoló a brit fővárosban, Ian Millar 65 éves kanadai lovas ugyanis kerekeken a tizedik olimpiáján vesz részt. Ezzel egyedüli csúcstartó lesz az ötkarikás játékok történetében, mivel megelőzi az osztrák vitorlázót, Hubert Raudaschlt. Millar már négy éve rekorderré léphetett volna elő, de az 1980-as, moszkvai játékokat a kanadaiak bojkottja miatt kihagyta.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
4 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
5 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
5 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
6 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
6 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik