London 2012: fegyverszünet Sidi és a szövetség elnöke között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.26. 15:38
Címkék
A londoni játékok idejére felfüggesztette vitáit Sidi Péter és a sportlövők szövetségi elnöke, Krzyzewsky Miklós, akit a Magyar Olimpiai Bizottság nem utaztat ki az ötkarikás eseményre.
„Békét hirdettünk a játékok miatt. A pereskedéssel, jogi vitákkal megvárom az olimpia végét, és úgy tűnik, Sidi Péter is így tesz, hiszen csendben készül, nem kritizál. Ő kezdeményezett egyébként már egy békülést, egy pszichológus mediátor részvételével találkoztunk, ott tudtunk beszélni egymással. Azóta találkoztunk Londonban, az előolimpián is, és ott is kommunikáltunk egymással – mesélte kedden a sportvezető a Digisport Reggeli start című műsorában. Hozzátette: ő csak azt várja a versenyzőtől, hogy kérjen tőle elnézést a korábbi, vele és a szövetséggel kapcsolatos kijelentéseiért. – Függetlenül attól, hogyan szerepel az olimpián Péter, ez egy másik ügy: ha peren kívül békülni tudunk, megszüntetem azonnal az eljárásokat.” „Az olimpián viszont biztosan nem fogunk találkozni, engem ugyanis nem visz ki Londonba a MOB. A Pekingben pontot szerző kilenc sportágból én vagyok az egyetlen szövetségi elnök, aki nem fért be a londoni delegációba. Lehet, hogy ennek a mellőzésnek köze van a Sidi-konfliktushoz, de engem az zavar igazán, hogy mindezt a MOB-közgyűlés meghívójának mellékletéből kellett megtudnom. Azóta sem kaptam magyarázatot, habár megírtam a MOB-főtitkárnak: ez sértő a sportágunkra nézve. Előállhat az a helyzet, hogy a sportlövők csapatvezető nélkül lesznek kint a játékokon” – mondta Krzyzewsky Miklós. Az elnök úgy fogalmazott: a sportág jövőjére hatalmas kihatással lesz London, mert aki nem szerez pontot az olimpián, utána „el lesz ásva”.
Legfrissebb hírek

Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

Tenisz
2 perce

Nem elég a bemelegítés – a porcerősítő az aktív életmód alappillére

Egyéb egyéni
18 perce

Rummenigge: A Newcastle-nél „idióták” dolgoznak

Német labdarúgás
37 perce

Focipálya a hallássérülteknek

Minden más foci
57 perce

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
59 perce

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
1 órája

Carlos Alcaraz nyerte a tokiói tenisztornát

Tenisz
1 órája

Amerikai U19-es válogatott lehet Pintér Dániel

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik