London 2012: szabad a vasárnapi vásár az olimpia alatt

Vágólapra másolva!
2012.03.18. 14:22
Címkék
Felfüggeszti a brit kormány a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok idejére az áruházak vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt. A brit pénzügyminiszter által vasárnap megerősített terveket az egyház máris bírálja.

A vasárnapi nyitva tartásról 1994-ben hozott, jelenleg hatályos törvény értelmében a 306 négyzetyard – vagyis körülbelül 280 négyzetméter – alapterületű és ennél nagyobb áruházak vasárnaponként legfeljebb hat órán át tarthatnak folyamatosan nyitva a délelőtt 10 és este 6 óra közötti időszakban. Ez az alapterület-meghatározás azt jelenti, hogy a korlátozás gyakorlatilag az összes angol és walesi szupermarketre és nagyobb áruházra érvényes.

Skóciában ezt a szabályozást régen feloldották, ott a boltok maguk határozzák meg vasárnapi nyitvatartási idejüket.

A törvény 1994-es elfogadása előtt a brit nagyáruházak egyáltalán nem nyithattak ki vasárnap, csak olyan szakosodott üzletek árusíthattak, mint például a gyógyszertárak.

A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció tervei szerint azonban július 22-től nyolc hétvégére felfüggesztenék a törvényt. Ez az időszak kiterjedne az olimpiai és a paralimpiai játékok teljes időtartamára.

George Osborne brit pénzügyminiszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette, hogy „nagy szégyen″ lenne, ha az ország vasárnaponként „kitenné a zárva táblát, miközben az egész világ Londonba jön az olimpiára″.

A brit pénzügyminisztérium előzetes becslései szerint csak London turistákkal zsúfolt belvárosában 100 ezerrel több vásárló költené pénzét vasárnaponként, ha az áruházak a jelenleginél négy órával hosszabb ideig nyitva tarthatnának.

Kormányzati illetékesek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a vasárnapi nyitva tartást szabályozó törvény felfüggesztése „szigorúan ideiglenes″ intézkedés lenne.

A The Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapnak azonban az anglikán egyház szóvivője kijelentette: az egyház erőteljesen ellenez minden olyan kísérletet, amely „a vasárnap különleges jellegének további erózióját eredményezné″. A szóvivő szerint a kereskedelmi alkalmazottak egészségére gyakorolt káros hatások megelőzése fontosabb a szabályozás további lazításából eredő bármilyen potenciális előnynél.

Legfrissebb hírek

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
24 perce

Supermoto-vb: Német siker S1GP-ben, Bereczki harmadik a junior időmérőn

Egyéb autó-motor
36 perce

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
38 perce

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
48 perce

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
57 perce

Louis van Gaalnak már nem okoz gondot a rák

Minden más foci
1 órája

Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor hatodik lett Hamburgban

Egyéb egyéni
1 órája

Jonathan Milan sprintgyőzelmével 2019 után ismét olasz siker a Tour de France-on

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik