London 2012: Bacskainak döntőbe kell jutnia Isztambulban a kvótáért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.10. 13:41
Címkék
A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) elkészítette a 146 megszerezhető olimpiai indulási hely kontinensek és súlycsoportok közötti megoszlását, amely alapján Európának 26 kvótája maradt. A felső súlycsoportokban nagyon nehéz dolguk lesz a magyar ökölvívóknak az európaiak számára kiírt jövő áprilisi kvalifikációs tornán, amelyen a 69 kg-os Bacskai Balázsnak döntőznie, míg a 91 kilogrammos Darmos Józsefnek győznie kell az ötkarikás szerepléshez.

A 2010-es Európa-bajnok Bacskai és a kétszeres Eb-bronzérmes Darmos József mellett a kvótaszerzésre legnagyobb magyar esélyesnek tartott Szellő Imrének némileg könnyebb a helyzete, neki már a harmadik helyezés is londoni repülőjegyet ér. Ugyanakkor a magyar csapat a vb után még azzal számolt, hogy 81 kg-ban öt hely lesz kiadó.

A pekingi olimpián már szereplő Kalucza Norbertnek jó esélyei lehetnek Törökországban, az ő kategóriájában ugyanis már az elődöntőbe jutás is biztos kvótát jelent majd.

Magyarország jelenleg három londoni indulót mondhat magáénak: Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) már a baki világbajnokságon biztosította helyét a 2012-es nyári játékokra.

AZ ISZTAMBULBAN MEGSZEREZHETŐ KVÓTÁK
49 kg: 5 hely, 52 kg: 3, 56 kg: 4, 60 kg: 4 (Varga Miklós kvótás), 64 kg: 1 (Káté Gyula kvótás), 69 kg: 2, 75 kg: 1 (Harcsa Zoltán kvótás), 81 kg: 3, 91 kg: 1, +91 kg: 2
Legfrissebb hírek

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
14 perce

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
19 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
38 perce

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
56 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
57 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik