London 2012: kihagyja a Tourt a brit kerekes, az olimpiára koncentrál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.25. 14:15
Címkék
Kihagyja a jövő évi Tour de France-t, és a londoni olimpiára összpontosít Geraint Thomas brit kerékpáros. A 25 éves walesi bringás 2008-ban hasonló módon készült, és akkor pályán, a csapat-üldözőversenyben aranyérmes is lett.

„A Touron tekerni egy kicsit több, mint szerencsejáték. Nagyon jól is elsülhet, de az is lehet, hogy borzasztóan elfáradok” – jegyezte meg Thomas, aki a májusi Giro d'Italiával hangol majd a játékokra. Hozzátette: az olaszországi körverseny után – akárcsak 2008-ban – lesz ideje visszaállni az országútitól nagymértékben eltérő pályaszakágra, és nem akar semmit sem kockáztatni.

A Girót május 5. és 27. között rendezik, a Tour július 22-én zárul, míg a londoni olimpia pályakerékpáros számai augusztus 2-án veszik kezdetüket.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik