London 2012: indulna a doppinggyanúba keveredő spanyol akadályfutó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.20. 17:48
Címkék
Részt szeretne venni a jövő évi londoni olimpián a tavaly decemberben doppingbotrányba keveredő Marta Domínguez, a női 3000 méteres akadályfutás 2009-es spanyol világbajnoka.

A 35 éves atléta, akit idén júliusban Spanyolországban felmentettek a doppingvádak alól, a tavalyi szabadtéri szezon óta nem versenyzett, ősszel teherbe esett, s ez év májusában megszületett a kisfia, Javier. Noha tavaly bejelentette végleges visszavonulási szándékát, meggondolta magát, a szülés után nem sokkal újra edzésbe állt, s jövő vasárnap elindul a madridi 10 km-es utcai futóversenyen, sőt már távolabbra tekint.

„Ha elkerülnek a sérülések, nagyon jó formában érkezhetek Londonba – mondta a madridi viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján Domínguez. – Érmet szeretnék nyerni az olimpián, erről álmodom. Az edzések jól mennek, s bár most van egy kis ágyéksérülésem, nagyon bizakodó vagyok."

A tapasztalt hosszútávfutót tavaly december 9-én azért vették őrizetbe, mert az akkori gyanú szerint 13 társával – köztük edzőjével, César Pérezzel, és a „doppingdoktor” Eufemio Fuentesszel – tiltott teljesítménynövelőkkel láttak el sportolókat. Az őrizetbe vétel idején még a spanyol szövetség alelnökeként tevékenykedő Domínguez ellen júliusban ejtették a doppinggal kapcsolatos vádakat, ugyanakkor jelenleg is folyamatban van adócsalási ügye.

Domínguez legnagyobb sikerét érte el a 2009-es világbajnokságon, amikor megnyerte a női 3000 méteres akadályfutást, ám azt megelőzően is a kontinens legjobb hosszútávfutói közé tartozott, 5000 méteren 2001-ben és 2003-ban vb-ezüstérmes volt, 2002-ben és 2006-ban pedig Európa-bajnok.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik