London 2012: hazai és külföldi edzőtáborokban készülnek az úszók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.19. 13:23
null
Gyurta Dániel keményen készül a londoni olimpiára (Fotó: NS-archív)
Címkék
Egyszerre több helyszínen is edzőtáborozással kezdődött meg a magyar úszók felkészülése a jövő nyári londoni olimpiára.

 

„Négy tábor is indult vagy indul ezekben a napokban, hogy a legjobbjaink minél jobb állapotba kerüljenek – mondta el szerdán Kiss László szövetségi kapitány a távirati irodának. – Kedden repült el a Verrasztó Evelyn és Dávid, továbbá Jakabos Zsuzsanna és Mutina Ágnes fémjelezte csapat az Egyesült Államokba, ők három héten át a floridai Boca Ratonben készülnek. Gyurta Dánielék Hódmezővásárhelyen dolgoznak vasárnap óta egészen november ötödikéig, míg Cseh Lászlóék október huszonkilencedikéig Debrecenben, egy további válogatott társaság – Kis Gergővel, Biczó Bencével, Takács Krisztiánnal a soraiban – pedig Balatonfűzfőn gyakorol csaknem két héten át.”

A kapitány kitért arra, hogy a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka most lábadozik betegségéből, míg a Kőbánya SC egyik erőssége, Dara Eszter sikeres vállműtéten esett át.

Az edzőtáborok utáni első nagy megméretés a november 11. és 13. közötti, százhalombattai rövid pályás országos bajnokság lesz, és az ob után jelölik ki azt a csapatot, amely a 25 méteres medencébe kiírt, december 8-tól 11-ig tartó lengyelországi Európa-bajnokságon indul.

„Nagy csapattal veszünk részt a szczecini rövidpályás Eb-n – mondta Kiss László –, várhatóan huszonegy fős válogatott áll majd rajthoz, s reményeink szerint folytatja az idei nagyszerű sorozatot, amennyiben mind a négy kiemelt versenyen volt magyar győztes: a sanghaji felnőtt világbajnokságon egy, a belgrádi ifi Eb-n kettő, a trabzoni korosztályos seregszemlén, az EYOF-on, illetve a kínai Universiadén pedig három-három aranyérmet szereztünk.”

A szakvezető megemlítette, hogy Szczecinből heten nem hazajönnek, hanem egyenesen Amerikába utaznak tovább: Cseh, Gyurta, Kis és Takács, illetve Verrasztó Evelyn, Jakabos és Kapás, valamint a hozzájuk Los Angelesből csatlakozó Hosszú Katinka ugyanis meghívást kapott, hogy az öreg kontinens képviseletében induljon az Egyesült Államok–Európa viadalon, amelyet december 16-án és 17-én bonyolítanak le Atlantában.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
2 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik