London 2012: elkezdték legyártani az érmeket, 4700 medália készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.28. 06:40
Címkék
A brit Királyi Pénzverdében megkezdték a jövő évi londoni olimpia és paralimpia érmeinek legyártását. A több évszázados múlttal büszkélkedő Royal Mint közlése szerint összesen 4700 medáliát készítenek egy igencsak költséges eljárással. Összeverbuváltak egy szakértőkből álló csoportot, maga az előállítás pedig a pénzverde székhelyén, a dél-walesi Llantrisantben folyik majd 800 helyi munkás bevonásával.

Egy-egy érem elkészítése tíz órát vesz igénybe. A folyamat során a fémet 15 alkalommal préselik egy 900 tonnás súllyal, és minden ötödik préselés után egy 750 fokos kemencén futtatják át.

„Nagyon büszkék vagyunk és megtiszteltetésnek érezzük, hogy mi készíthetjük el az olimpiai és paralimpiai medáliákat – mondta Adam Lawrence, a Royal Mint vezetője. – Minden itt dolgozó elmesélheti majd a gyerekeinek és az unokáinak, hogy – Dél-Walesszel egyetemben – része volt a ötkarikás történelemnek.”

Az olimpia érmeit David Watkins brit művész tervezte, s egyik oldalukon a győzelem görög istennője, Niké látható, a másikon pedig egy öt szimbolikus elemből álló kompozíció, amely többek között a játékok logóját és a Temze folyót is ötvözi. Az alapanyag az amerikai Utah állam egyik bányájából és Mongóliából érkezik Walesbe.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik