London 2012: Bale brit mezben pózolt, a walesi szövetség morog

Vágólapra másolva!
2011.10.29. 10:42
null
Bale a Team GB szurkolói mezében (Fotó: Daily Mail)
Címkék
A Walesi Labdarúgó-szövetség (FAW) nem fogadta éppen kitörő lelkesedéssel, hogy a válogatott első számú sztárja, Gareth Bale mutatta be a 2012-es londoni olimpia brit szurkolói mezét.

A FAW ellenzi – de nem akadályozza meg –, hogy a walesi játékosok ott legyenek a közös brit labdarúgócsapatban. A walesi, skót és északír szövetség szuverenitását félti a közös csapattól.

„Az álláspontunk nem változott. Nem támogatjuk a közös brit olimpiai válogatottat, de senkit sem akadályozunk meg abban, hogy játsszon benne. Gareth saját döntést hozhat” – mondta Jonathan Ford, a FAW ügyvezetője.

„Gareth száz százalékig walesi, ugyanakkor britnek is érzi magát” – közölte Bale sajtósa. Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere elmondta: neki semmi problémája nem lenne azzal, ha Bale elfogadná a meghívást.

„Ha ezt akarja, nem akadályoznám meg. Óriási megtiszteltetés az olimpiai csapatba bekerülni, örök élmény mindegyik játékosnak” – nyilatkozta.

A Bale által viselt mez egy korlátozott számban kibocsátott szurkolói dressz, a Stuart Pearce vezette brit labdarúgó-válogatott hivatalos mezét még nem mutatták be.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik