London 2012: a MOB főtitkára az első húszba várja a mieinket

Vágólapra másolva!
2011.10.28. 13:23
Címkék
A pekinginél jobb londoni szereplésében reménykedik Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki ugyanakkor a sportolók szempontjából már az ötkarikás részvételt is óriási teljesítménynek nevezte pénteken, a Pécsett tartott előadásában.

Molnár Zoltán az 5. Országos Edzői Kongresszus zárónapján azt mondta: bár a magyar esélyeket meghatározó módon befolyásolják a kvalifikációs eredmények, a MOB szeretné, ha versenyzőink 20-22 sportágban indulnának a jövő évi olimpián, és Magyarország az első húszba kerülne a nemzetek rangsorában. 2008-ban hazánk a 21. lett az éremtáblázaton.

A főtitkár úgy vélte, hogy mivel a kvótákért nagy a verseny, és minden nemzet hatalmas energiákat mozgósít, köztük pedig sok csillagászati összegeket költ az olimpiai felkészülésre, „ma már azt is meg kell süvegelni”, aki egyáltalán kijut a játékokra.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: a párizsiaknak kétmeccses eltiltás járt, Huijsennek csak az elődöntőt kell kihagynia

Klub-vb
13 perce

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
29 perce

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
44 perce

Első német klubként nyitott akadémiát Brazíliában a Leverkusen

Minden más foci
49 perce

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
1 órája

Kapus mellett átlövő is érkezhet a Löwenből a Veszprémbe

Kézilabda
1 órája

A Mezőkövesdnek adott igazat a Vutov-ügyben a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik