Törökország: Kemény munkával és odaadással elérjük a kívánt eredményt – Szalai

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.30. 16:07
null
Szalai hisz benne, hogy elérik a kívánt eredményt (Fotó: fenerbahce.org)
Vasárnap játsszák a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Fenerbache–Besiktas derbit, ezzel kapcsolatban a magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila osztotta meg gondolatait és reményeit a Fener sajtótájékoztatóján.

 

A magyar válogatott játékosa a sajtótájékoztatón elmondta, milyen fontos, hogy önmagukra koncentráljanak a meccsfelkészülés során.

„Természetesen jól ismerjük az ellenfelünk erősségeit, és tisztában vagyunk vele, milyen jó játékosok alkotják a csapatot, de most nem szabad csak rájuk összpontosítani. Már jól kielemeztük a játékukat, és most önmagunkra kell koncentrálnunk, hogy a lehető legjobban játsszunk.”

Szalai arról is említést tett, milyen végkifejletet vár a vasárnapi derbitől:

„Az a mentalitásunk, hogy minden meccs fontos számunkra, azonban érthető módon pluszmotivációt ad, hogy a Besiktas az ellenfelünk. Muszáj küzdenünk a győzelemért, hiszen a bajnoki cím a célunk, amihez elengedhetetlen ez a három pont. Hiszem, hogy kemény munkával, odaadással és áldozatvállalással elérjük a kívánt eredményt” – fejtette ki a válogatott hátvéd.

A sajtótájékoztatón a vasárnapi derbin kívül szó esett még Szalai egyenletes teljesítményéről is.

„Olyan ember vagyok, aki futballistaként mindig a legjobbját igyekszik nyújtani. Hála Istennek nem volt még problémás sérülésen, ami annak is köszönhető, hogy nagyon vigyázok a testemre. Az edzés, a táplálkozás és a relaxáció jelenleg az a három tényező, amelyre a legnagyobb hangsúlyt fektetem. Továbbra is ezen az úton próbálok maradni, remélem, akkor elérhetjük a célokat, amiket a Fenerbahcéval kitűztünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik