Gulácsi Péter szerződése 2023 nyaráig érvényes a lipcseieknél (Fotó: AFP)

 

 
Gulácsi Péter szombat este a ZDF műsorának vendége lesz.

„Megerősíthetem, hogy Péter szerződésében szerepel egy kivásárlási záradék, amely idén nyáron aktivizálható” – mondta a Bildnek a svéd játékosügynök, Hasan Cetinkaya, aki a konkrét összegről nem akart nyilatkozni.

A német bulvárlap cikkére sokan felfigyeltek – gyorsan be is indult a találgatás a magyar kapus jövőjét illetően, akit 2023 nyaráig köt szerződése a lipcseiekhez.

A sportbuzzer.de szakportál ugyanakkor azt írja, a menedzser nyilatkozata egyáltalán nem jelenti azt, hogy Gulácsi biztosan távozik a csapattól – sokkal inkább valószínű, hogy Cetinkaya azt szeretné elérni, hogy az RB Leipzig fizesse ki a kivásárlási záradékot, ezzel még szorosabbra fűzve a játékos és a klub kapcsolatát. A Bild információi szerint a lipcseiek nyitottak erre.

Az idén 30 éves Gulácsi Péter 2015 júliusában, a Red Bull Salzburgtól szerződött Lipcsébe, ahol hamar stabil kezdővé vált – ma már a csapat egyik kulcsembere és legjobbja. A játékos január 6-án éppen egy Bildnek adott interjúban jelentette ki azt, hogy akár egész hátralevő karrierjét is el tudja képzelni a klubnál.

 

SZOMBAT

NÉMET BUNDESLIGA
18. FORDULÓ
15.30: Mainz–RB Leipzig (Tv: Sport2)