MLS: „Sallóiban megvan az IT-faktor, Gazdag erős személyiség”

Vágólapra másolva!
2022.10.06. 18:25
Peter Vermes, az észak-amerikai labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City magyar származású vezetőedzője és sportigazgatója szerint a csapat magyar válogatott játékosában, Sallói Dánielben megvan az „IT-faktor”, Gazdag Dánielt, a Philadelphia Union támadóját pedig erős személyiségnek tartja.
Forrás: thebluetestament.com
Forrás: thebluetestament.com
Forrás: thebluetestament.com
Forrás: thebluetestament.com
Forrás: thebluetestament.com

 

Az 55 éves szakember az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt mondta, az elmúlt több mint 10 évben a magyar labdarúgók mentalitása nagyon jó irányba változott, kevésbé énközpontú a felfogásuk, ezért is szerepelnek sokan jó külföldi csapatokban.

„A mentális fejlődés mellett technikailag is nagyon képzettek a magyar futballisták, ez egyébként a válogatott eredményességén is látszik” – jelentette ki Vermes, aki hangsúlyozta, „fantasztikus” az a fejlődés, amely a magyar labdarúgásban végbement, a nemzeti csapat pedig kiemelkedően szervezett együttes benyomását kelti.

„Nagyon jó látni azt, hogy a magyar nemzeti tizenegy visszatér arra a szintre, amelynek köszönhetően nemzetközi szinten is tisztelet övezi a csapatot, és megkapja azt az elismerést, amelyet megérdemel” – nyilatkozta az edző.

Kiemelte, Sallói Dániel a Sporting Kansas City akadémiáján kezdte pályafutásának egyesült államokbeli szakaszát, így hosszú ideje tagja már a klubnak, a fejlődése pedig szép ívű és töretlen volt.

„Volt nehezebb éve neki is, de érettebbé vált, nemcsak emberként, hanem a pályán, a játékban is – mondta Vermes. – Megértette, hogy támadóként milyen feladata és felelőssége van a csapatjátékban akkor, amikor nem nálunk van a labda. De egyébként megvan benne az IT-faktor, az a fajta tudás és játékintelligencia, amit nem lehet tanítani.”

A kansasi tréner Gazdag Dánielről, a magyar válogatott középpályásáról beszélve hangsúlyozta, hogy a játékos megtalálta a megfelelő helyét a Philadelphia csapatában, ahol olyan poszton futballozik, amelyen nagyon hatékonyan tudja segíteni az együttest.

„Magabiztos, tele van önbizalommal, és ez teljesen normális, mivel ő és a csapata is remekül játszik. Nagyon erős személyiség, és a mai labdarúgásban az egyéni és a közös sikerekhez is erre van szükség” – jelentette ki Vermes, aki az Egyesült Államok világbajnokságon részt vevő válogatottjáról is ejtett néhány szót.

Kiemelte: a fiatal együttes számára nagyon lényeges lesz, hogy hogyan sikerül a felkészülés a november 20-án kezdődő katari tornára, valamint rendkívül fontos lesz az első csoportmérkőzés. „A legkeményebb meccs szerintem Iránnal szemben vár rájuk, ugyanakkor úgy vélem, Wales ellen is van esély a három pont megszerzésére. Az angolok kemény ellenfél lesznek, de az amerikai válogatott továbbjuthat ebből a csoportból” – mondta.

A Sporting Kansas City az MLS mostani idényében nem jutott be a rájátszásba, de Gazdag mellett Sallóit is jelölték a liga legértékesebb játékosának járó különdíjra. A győztes kilétére vasárnap derül fény.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik