Légiósok: Ne szépítsük, kicsit perifériára kerültem – Novothny

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.01.09. 08:12
null
Novothny Soma (Fotó: AFP)
A jövő héten már visszatérhet társaihoz a kisebb sérüléssel bajlódó Novothny Soma, aki egyelőre nem sokat láthatott Bochumból – még saját csapata meccsére sem mehetett ki.

 

– Egy percre sincs megállás?
– A koronavírus-helyzet miatt nagyon sűrű volt a decemberi program – felelte lapunknak Novothny Soma, a Bundesliga 2.-ben szereplő Bochum 26 esztendős csatára. – December huszonharmadikán még a Mainz otthonában játszottunk Német Kupa-meccset, és mivel január másodikán már bajnoki várt ránk, szilveszterkor és az új év első napján is edzettünk. Sajnos nekem akkor már csak a regeneráció jutott, miután a karácsonyt követő első edzésen kisebb izomsérülést szenvedtem: a tréning végén, az utolsó lövésnél szakadt be minimálisan a combhajlító izmom. A vizsgálatokat követően két hét pihenőt írt elő az orvosi stáb, így még a hétvégén sem lehetek a keretben. Nem súlyos a sérülés, a jövő héttől reményeim szerint ismét teljes értékű munkát végezhetek, de nem akartuk, hogy esetleg korán térjek vissza, és jobban beszakadjon az izom.

– Jelen állás szerint a negyedik helyen álló csapatba térhet vissza. A tavaszi idényben egyértelműen a feljutás a cél?
– Amióta a klub a másodosztályban szerepel, minden idénynek úgy vágott neki, hogy az utolsó fordulóig versenyben kell lenni a feljutásért. Legutóbb ez nem sikerült, a nyolcadik helyen végzett a Bochum, most viszont minden megvan ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Minőségi játékosok alkotják a keretet, egységes a csapat, és több olyan meccset is megnyertünk, amelyen nem játszottunk igazán jól. Márpedig sokszor az ilyen találkozók billentik a mérleg nyelvét egyik vagy másik csapat felé.

Nincs megállás! Novothny Soma (jobbra) szikrázó csaták részese lehet
Nincs megállás! Novothny Soma (jobbra) szikrázó csaták részese lehet

– Mennyire lesz nehéz segítenie a Bochumot?
– A kezdés remekül sikerült, októberben és november elején rendre megkaptam a lehetőséget, gólt lőttem, gólpasszt adtam, viszonylag hamar beverekedtem magam a kezdőcsapatba. Ezt követően a vezetőedzőnk változtatott a felálláson, és az addig szélsőként szereplő Simon Zollert középcsatárként küldte pályára. Azóta többnyire az előző bajnokságban tizenhárom gólig jutó Silvere Ganvoula és én is a kispadról várom a kezdő sípszót, ne szépítsük, kicsit perifériára kerültem. Ennek nyilván nem örülök, de tudtam, hogy ebben az osztályban nagy a konkurenciaharc. Próbálok minél többet kihozni a helyzetből, az edzéseken pedig bizonyítani, hogy helyem van a csapatban.

– Mit gondol, profizmus tekintetében van bármi különbség a német első és másodosztály között?
– Tekintve, hogy a német másodosztály csapatainak hetvenöt százaléka korábban szerepelt az élvonalban, szerintem nincs. Az infrastruktúra és az edzőpályák állapota kifogástalan, minden reggel mérésekkel kezdünk, a játékosok az aktuális állapotuknak megfelelő, személyre szabott edzésmunkát végeznek.

– Együttese minden héten győzelmi kényszerben lép pályára?
– Alapesetben nyilván így lenne, de szurkolók nélkül sokkal kevésbé érezni a nyomást. Sajnos azóta, amióta Németországba szerződtem, egyszer sem játszhattam tömött lelátók előtt. Korábban legfeljebb kétezer nézőt engedtek be, az újabb szigorítások óta viszont zárt kapuk mögött játszunk.

– A Ruhr-vidéken mennyire érezteti hatását a járvány?
– Olyannyira, hogy amikor sérült voltam, nem mehettem ki a stadionba megnézni a meccset, mert csak azokat engedik be, akiknek tényleg ott is kell lenniük. Bevallom, még a városból sem láttam sokat, a párommal eddig egyszer tudtunk elugrani Kölnbe, és ennyiben ki is merült a városnézés. Mindenki az otthona és az edzőpálya között ingázik, a szupermarketeken és a gyógyszertárakon kívül minden zárva tart, és a lakásod tizenöt kilométeres körzetéből engedély nélkül nem mozdulhatsz ki. Jelen állás szerint január utolsó napjáig lesznek érvényben ezek az intézkedések, de senki sem tudja, mi következik utána.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik