Dzsudzsák: A legboldogabb én lennék, ha tízen megelőznének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 10:18
null
Dzsudzsák Balázs ezzel a játékvezetői ítélettel nem ért egyet (Fotó: Szport Ekszpressz)
Mint hétfőn beszámoltunk róla, Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva magyar labdarúgója a Szport Ekszpressznek elmondta: kicsit sajnálja, hogy tavaly nem igazolhatott a Liverpoolba, de ezen már túltette magát, és arra összpontosít, hogy a Dinamóval bejusson a Bajnokok Ligájába. Immár hozzáférhető az orosz sportnapilap teljes interjúja – most abból idézünk.

 

„Az orosz bajnokság sokkal nehezebb, mint a holland, itt a támadóknak is többet kell besegíteni a védekezésbe – mondta a magyar játékos, akit sem ez, sem a posztján tapasztalható erős konkurencia (Kaszai, Ionov, Zsirkov) nem hoz zavarba. – Az ilyesmi inkább még keményebb munkára sarkall. Minden edzésen, minden meccsen be kell bizonyítanod, hogy te vagy a legjobb.”

AZ INTERJÚ KORÁBBAN MEGJELENT RÉSZLETEI

„A britek fél évre kölcsönbe akartak elvinni, de a Dinamo Moszkva csak végleges átigazolásba ment volna bele. Egy álom vált volna valóra, ha olyan klubban futballozhatok, mint a Liverpool, sajnálom a dolgot kicsit. De ez már a múlt. Most az a legfontosabb, hogy a tavasszal jól futballozzak. Európában ismernek és követik a játékomat” – idézi a Szport Ekszpressz Dzsudzsák Balázst, aki beszélt a Bajnokok Ligájáról is.

„Egy olyan csapat ajánlatát, mint a Liverpoolé, talán hiba elutasítani. De ha a Dinamo Moszkva bejut a Bajnokok Ligájába, akkor nem lesz másra szükségem. Jelenleg elégedett vagyok a helyzetemmel – folytatta Dzsudzsák, akitől megkérdezték, hogy Moszkvában tölti-e hátralévő karrierjét. – Ezen még nem gondolkodtam. De szeretnék játszani még Angliában vagy Németországban is.”

Dzsudzsák cáfolta azokat a pletykákat, hogy a klubon belül külön klikkben tömörülnek az orosz játékosok és a légiósok.

„Semmi ilyesmit sem érzek, nincsenek ilyen természetű viták, az edzőtáborban is nagyszerű a hangulat. Étkezésnél a légiósok valóban egy asztalnál ülnek, együtt is kávézunk, de ez kizárólag a nyelvtudás miatt van így. De nagyon jóban vagyok például azokkal az orosz játékosokkal is, akik valamennyire beszélnek angolul” – mondta a saját orosztudását javulónak minősítő Dzsudzsák, Alekszandr Kokorint és Vlagyimir Gabulovot említve az orosz barátai közül.

Ami a most futó orosz bajnokságot illeti, a cél az első háromba kerülés – 19 forduló után a 35 pontos Dinamo negyedik a tabellán a Zenit (40), Lokomotiv (40), Szpartak (39) trió mögött –, a magyar szélső szerint „még semmi sincs elveszve”, csak éppen javítani kell a helyzetkihasználáson.

A magyar válogatott játékos szembesült azzal a kérdéssel is, hogy milyennek látja az oroszokat; valóban rasszisták és homofóbok, amilyennek a nyugati sajtóban gyakran minősítik őket?

„Sohasem találkoztam efféle negatív jelenségekkel. Ha külföldi játékosok a véleményemet kérdezik, mindig bátorítom őket, hogy igazoljanak az orosz élvonalba, mert a kisebb csapatoknál is kiválóak a munkakörülmények. A bajnokság nehéz, kihívásokkal teli” – mondta a játékos.

Szóba került a magyar NB I is, amellyel kapcsolatban Dzsudzsák a hivatalosnak tekinthető véleményt hangoztatta – „túl sok a légiós, a velük azonos tudású fiatal magyar játékosoknak nem jut elég lehetőség” –, és reményét fejezte ki, hogy az infrastruktúra fejlődése, az új stadionok elősegítik, hogy a magyar klubok néhány éven belül állandó szereplői legyenek az európai kupák csoportkörének.

S hogy miként történhetett meg a magyar válogatottal az amszterdami 1–8?

„A holland csapat eleve nagyon erős, ráadásul már vb-résztvevőként, felszabadultan játszhatott ellenünk, mi pedig túlságosan idegesek voltunk” – adott betekintést a történtekbe Dzsudzsák, kifejezvén reményét, hogy az új szövetségi kapitánnyal sikerül kiharcolni a részvételi jogot a 2016-os Európa-bajnokságra.

Dzsudzsák kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy az Oroszországba szerződésekor felerősödő, a pénzéhségét emlegető negatív kritikák elhalkultak – „mindenki látja, hogy erős, jelentős bajnokságról van szó” –, ami pedig a magyar viszonylatban csillagászati átigazolási díját illeti:

„Igen, büszkévé tesz, de a legboldogabb én lennék, ha a közeljövőben tíz honfitársam is megelőzne. Nagyon drukkolok, hogy a lehető legrövidebb időn belül feltűnjenek új magyar csillagok” – felelte az ezzel kapcsolatos kérdésre Dzsudzsák, aki még nem akar a pályafutása végére gondolni, ám ha eljön a visszavonulás ideje, mindenképpen hazatér.

Dzsudzsák a világbajnokságon a szép futballt játszó válogatottaknak szurkol majd, a szocsi olimpia közvetítései viszont nem szögezik a tévé elé, a téli sportok nem az ő világa – de persze a magyar csapat tagjainak ismeretlenül is a legjobbakat kívánja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik