Lisztes Krisztián érzi magán a fejlődést, szeretne mielőbb bemutatkozni az első csapatban

Vágólapra másolva!
2024.10.25. 17:55
Lisztes Krisztián úgy érzi, jó helyen van (Fotó: Eintracht Frankfurt/Facebook)
Ifj. Lisztes Krisztián egyértelműen érzi magán a fejlődést, és az a célja, hogy minél hamarabb bemutatkozzon az Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatában.

A 19 éves támadó, aki nyáron szerződött a német klubhoz, az M1 televíziócsatornának adott interjújában elárulta, végig az első csapattal készül, csak a meccs előtti napon edz a második együttessel, amelyben pályára is szokott lépni.

„Úgy érzem, jó helyen vagyok. Mindennap azért melózom, hogy minél hamarabb kiléphessek ebbe a csodálatos stadionba. Azért nem adtak kölcsön, mert a klubnál úgy érzik, be tudok mutatkozni az első csapatban” – fogalmazott a támadó, aki elárulta, érdeklődött iránta a Hoffenheim, valamint Belgiumból és Hollandiából is volt megkeresése.

Lisztes Krisztián arról is beszélt, hogy mindenki nagyon jól fogadta, a játékostársaktól kezdve az edzőkön át a konyhás néniig, így jó hangulatban telnek a mindennapjai. Ebben nagy szerepe van az Eintracht Frankfurt másik magyar futballistájának, a 18 éves Fenyő Noah-nak is, mert nagy segítség számára, hogy amikor a videóelemző németül beszél hozzá, akkor a honfitársa segít neki a fordításban.

Elmondása szerint volt egy visszatérő problémája a lovaglóizmával, de mostanra teljesen rendbe jött, ezért hétvégén már ismét játszhat a második csapatban. Ezeken a találkozókon nemcsak az a célja, hogy gólokat szerezzen és gólpasszokat adjon, hanem az is, hogy kiemelkedő számokat produkáljon olyan mutatókban, melyekben el volt maradva.

A Ferencváros volt labdarúgója, akit az U21-es válogatott szövetségi edzője, Szélesi Zoltán is meglátogatott Frankfurtban, követi korábbi társai produkcióját, így örült, hogy csütörtökön a zöld-fehérek megszerezték első győzelmüket az Európa-ligában, melyben új klubja hét ponttal a 6. helyen áll.

 

Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
2 órája

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
5 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
9 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
11 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
14 órája

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45
Ezek is érdekelhetik