Koszta Márk több gólra és győzelemre vágyik

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 10:43
Fotó: FC Volosz
Koszta Márk, a Volosz magyar csatára beszélt első góljáról, reményeiről, kisebb sérüléséről és élete első doppingvizsgálatáról is.

Letette a névjegyét Koszta Márk: a Volosz 27 éves magyar játékosa a 2. fordulóban eldöntötte az Ádám Martinnal felálló Aszterasz Tripolisz elleni bajnokit (1–0).

„A csatár életében mindig lényeges, hogy jöjjenek a gólok, ezért fontos volt, hogy már a második tétmeccsemen betaláltam – mondta lapunknak Koszta Márk. Egy hónapja vagyok itt, így a beilleszkedés szempontjából is elsődleges, hogy jól menjen a játék. Sokat segít a kapus Kovács Dániel is, aki már majdnem egy éve itt véd. Az első fordulóban az Olympiakosztól kikaptunk kettő-nullára, úgyhogy az Aszterasz otthonában győzelmi kényszerben játszottunk. Korán megszereztük a vezetést, és el kell ismerni, ezután több helyzetet dolgozott ki a hazai csapat. Viszont minket dicsér, hogy kitűnően védekeztünk, nem kaptunk gólt. A spanyol vezetőedzőnk, a harmincnyolc éves Joaquín Gómez az eredményen kívül nem volt elégedett a látottakkal, azt mondta, nem lehet a célunk, hogy előny birtokában csak a védekezésre koncentráljunk. Jó a viszonyom vele, örülök, hogy kezdőként számol velem. A meccs előtt köszöntöttük egymást az Aszterasz csatárával, Ádám Martinnal, a lefújás után azonban nem jutott időnk beszélgetni, mert életemben először elvittek doppingvizsgálatra – lehet, azért, mert gólt szereztem… A vizsgálatnak egyébként még nincs eredménye, de nyilván nem lesz probléma.”

Koszta Márk 2022 márciusában került a ZTE FC-től az Ulszanhoz (itt légióskodott Ádám Martin is), majd szerepelt a Torpedo Moszkvában és a Maccabi Bnei Rainában is – vajon a Volosznál hosszabb időt is eltölthet?

„Két évre szóló szerződést írtam alá. A jelenre figyelek, valamint arra, hogy jól érezzem magam a pályán és azon kívül is, a múltról pedig már nem szívesen beszélek. A nyáron felbontottuk a szerződésemet a Torpedóval, így szabadon igazolhatóvá váltam. Otthonról keresett a Paks, de légiós szerettem volna maradni: hamarosan huszonnyolc éves leszek, még jó lenne külföldön futballozni néhány évet. Maradhattam volna Izraelben is a Maccabi Bnei Rainában, de úgy éreztem, a háborús helyzet miatt jó lenne kicsit nyugodtabb helyen élni. Ráadásul a görög első osztály erősebb, mint az izraeli, így szívesen szerződtem a Voloszba. Az első napokban azért némi lemaradással küszködtem – edzettem Budaörsön, és Varga Dávid személyi edzővel külön is dolgoztam, ám a felkészülési mérkőzések hiányoztak. Vasárnap az OFI ellen játszunk, jó lenne újra nyerni és gólt szerezni. A csapat célja a biztos bennmaradás, de bízunk benne, hogy a PAOK, az AEK, az Olym­piakosz, a Panathinaikosz és az Arisz mögött hatodikként a felsőházi rájátszásban szerepelhetünk.”

Légiósok
2024.08.25. 20:04

Görög csata magyarokkal: Koszta Márk lőtte a győztes gólt Ádám Martinék ellen

Hiába támadott jóval többet az Aszterasz, képtelen volt pontot szerezni a vasárnapi meccsen.

 

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
13 perce

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
14 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
22 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
23 órája

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
Tegnap, 7:20

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22
Ezek is érdekelhetik