Novothny Soma: Megmentett ez a futballközeg!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 09:52
Novothny Soma 29 évesen is tanult újat (Fotó: Imago)
Kiesett a lengyel élvonalból a Ruch Chorzów, kérdés, hol folytatja pályafutását a csapat magyar játékosa, Novothny Soma.

Késői ébredés? Helytálló megállapítás lehet, ha a Ruch Chorzów tavaszát vizsgáljuk. Mint arról lapunk is beszámolt, a csapat nem tudott megkapaszkodni a lengyel élvonalban, pedig előző három bajnokiját megnyerte. Ráadásul bravúros sikerek voltak ezek: a Ruch idegenben, Wroclawban győzte le a második helyen álló Slaskot 3–2-re, ezen a mérkőzésen Novothny Soma gólt szerzett és gólpasszt adott, majd a forduló előtt harmadik Lech Poznant múlta felül 2–1-re, és furcsamód a sorozatban elért harmadik győzelem, a Radomiak Radom otthonában aratott 2–0 után vált biztossá, két mérkőzéssel a vége előtt a Ruch búcsúzik az élvonaltól.

Késői hajrá?

„Igen, mondhatjuk, túl későn álltunk össze – válaszolta lapunk kérdésére Novothny Soma, a Ruch Chorzów 29 éves csatára. – Az egymás után elért három győzelem azt mutatja, többre lehetett volna képes a csapat. Természetesen nem akarom azt mondani, hogy az én érkezésemmel változott meg minden, már csak azért sem, mert a spanyol Josema is velem együtt jött menet közben, nagy erőssége lett a csapatnak. De tény: egyetlen győzelme volt a gárdának az ősszel, s amióta itt vagyunk, ehhez még négyet tettünk hozzá. Sajnos ez sem volt elegendő.”

A folytatásról a magyar futballista annyit mondott: abban maradtak, hogy ha a csapat elkerüli a kiesést, automatikusan meghosszabbodik a szerződése, így viszont lejár a megállapodás, noha a Ruch marasztalja.

„Két forduló még hátravan, szeretnénk ott is jó eredményeket elérni, a folytatásról azt követően beszélünk. Azt mondhatom, hogy nagyon jól érzem magam itt, a szurkolók szeretnek, pályafutásom egyik, ha nem a legjobb edzője Janusz Niedzwiedz, együtt akarják tartani a keret gerincét, a visszajutás a cél” – mondta Novothny Soma.

Sokkal többet megtudtunk viszont arról, mit adott neki ez a fél év, a lengyel bajnokság.

„Visszakaptam a futballszeretetemet és az életkedvemet. Lelkileg nagyon mélyen voltam, miután el kellett mennem a Vasasból, váratlanul, hirtelen történt minden. Aztán idejöttem a kiesés ellen küzdő csapathoz, és ez a közeg megmentett. A Ruch–Widzew Lódz bajnokit ötvenezer-nyolcvanhét néző előtt játszottuk, ez a huszonegyedik században rekord a lengyel élvonalban, addig egy Lech–Legia rangadó tartotta a csúcsot. Ezenkívül is sokszor húsz-harmincezer ember előtt játszottunk, és bevallom, nem is hittem volna, hogy ilyen hangulatban zajlik a bajnokság. A támadósor szélén kaptam szerepet, ez az elején még furcsa volt, egész életemben középen játszottam, kilences a posztom. Ám az edző rengeteget beszélt erről, videókat mutatott, edzésjátékok során magyarázta, mit vár tőlem, és bár eleinte arra figyeltem, innen mikor merre is kellene indulnom, egy idő után elkezdtem élvezni, hogy ennyi idősen újat tanultam. Két gólt szereztem és két gólpasszt adtam, megint szeretek futballozni, edzésre járni, mérkőzésre készülni. Lelkileg helyrejöttem itt, nekem ez a legfontosabb.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik