Légiósok: a Fradiban és a Honvédban nevelkedett – Spanyolországba igazolt a 16 éves védő

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 09:54
Farkas Dávid (jobbra) és Árpási Kolos a Leganés mezével (Fotó: KA Sports Consulting and Management)
Spanyolországba szerződött a Honvédban és a Ferencvárosban is nevelkedett, legutóbb pedig a SZAC-ban futballozó 16 éves védő, Farkas Dávid.

 

 

A 2007-es születésű védő, Farkas Dávid itthon a Ferencvárosban kezdett el futballozni, majd 2021-ben a Honvéd-MFA-hoz igazolt, tavaly februárban pedig a SZAC-hoz. Itthon az előző idényben az U16-os országos, illetve az U17-es és U19-es regionális bajnokságban is szerepelt. Már tavaly is szóba került, hogy Spanyolországba igazol, de akkor adminisztratív okok miatt még meghiúsult az átigazolása, fél évet kihagyott, mostanra azonban rendeződött az ügye. Egy Spanyolországban utánpótláskorú, amatőr státuszú labdarúgók közvetítésével foglalkozó cég segítségével igazolt a felnőtt másodosztályban listavezető CD Leganés alapítványi utánpótláscsapatába, amelynek U19-es együttesében három regionális bajnoki mérkőzésen már pályára is lépett.

Cégünk utánpótláskorú tehetségeknek biztosít személyre szabott játékosfejlesztési programot és edzéslehetőséget spanyol kluboknál – nyilatkozta az átigazolás hátteréről a Nemzeti Sportnak a KA Sports Consulting and Management részéről a Madridban élő közvetítő, Árpási Kolos.Farkas Dávid szülei tavaly kerestek meg azzal a szándékkal, hogy szeretnék, ha a fiuk kipróbálhatná magát Spanyolországban, először egy próbajátékon. Akkor a La Ligában szereplő Cádiz szakemberei felmérték, készítettek róla egy szakvéleményt és aztán a madridi CF Fuenlabrada szerződtette volna, de ez adminisztratív okok miatt akkor nem volt lehetséges. Most azonban a Leganésnél az újabb sikeres próbajáték és egy hosszadalmas nemzetközi procedúra végén már sikerült végigvinni az átigazolási folyamatot, Dávid az U19-es alapítványi csapathoz került és a madridi szövetségtől kapott speciális engedéllyel bajnoki meccseken is szerepelhet. Több poszton bevethető játékos, aki fizikailag érettebb a társainál, ezért is került 16 évesen az U19-es korosztályba.” 

Farkas Dávid már nem az első, aki a hazai utánpótlásból amatőrként Spanyolországba, valamely regionális utánpótlás-bajnokságban szereplő csapathoz tudott igazolni az elmúlt években. A gyerekeket a közvetítő cég kollégiumi szállásokon helyezi el (bár voltak olyanok is, akik a családjukkal együtt Spanyolországba költöztek), tehát biztosított a lakhatásuk és az edzésekre utazásuk, emellett nyelviskolába is járnak, miközben itthon magántanulóként folytatják a tanulmányaikat. Ha pedig a területi bajnokságokban fel tudják hívni magukra a figyelmet, a profi szerződés felé is megnyílhat az út, ahogy arra jó példát nyújtanak a Yaakobishvili testvérek, a Gironában szereplő Antal és öccse, a Barcelona utánpótlásában pallérozódó Áron.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
Tegnap, 8:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik