MLS: Sallói megint betalált, az SKC búcsúztatta a nyugati elsőt – videó

Vágólapra másolva!
2023.11.06. 01:14
null
Ndenbe (jobbra) után Sallói (középen) is betalált (Fotó: Facebook/SportingKC)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) Nyugati főcsoportja negyeddöntőjének második meccsén a Sallói Dániellel felálló Sporting Kansas City az idegenben aratott 4–1-es győzelem után hazai pályán 2–1-re győzött és így bejutott a legjobb négy közé nyugaton. A házigazdák második gólját Sallói szerezte egy gyors kontra végén.

A Sporting és Sallói is jól kezdte a meccset, a magyar támadó kimondottan aktívan vette ki a részét csapata támadásaiból, a félidő második felében többször is próbálkozott kapura lövéssel, több veszélyes beadása, és szöglete is volt, nem feltétlenül rajta múlott, hogy nem jegyezhetett fel újabb gólt, vagy gólpasszt. Az első félidő hosszabbításához érve aztán csapata – megérdemelten – megszerezte a vezetést az alapszakaszban nyugaton az élen végző St Louis City ellen, és ehhez kellett Sallói remek megmozdulása is: a bal szélen kapott nem túl jó labdát úgy vette át, hogy azzal egyből Alan Pulidóhoz játszott, ő visszagurította Logan Ndenbének, aki aztán 16 méterről okosan a hosszú alsó sarokba lőtt.

A második félidőben a korábbiakhoz képest egyre többet járt labdával is az ellenfél tizenhatosán belül a St. Louis, és éppen amikor már kezdhette volna úgy érezni a semleges néző, hogy érik a vendégek egyenlítése jött egy gyors hazai kontra, amelynek végén Gadi Kinda önzetlenül Sallói elé, ő meg közelről bepasszolta a Kindára kimozduló kapus miatt üresen tátongó kapuba – a visszavetődő Roman Bürki már nem tudott menteni, csak a gólvonal mögé tudta segíteni érte el a labdát, a gól ettől függetlenül Sallóié.

Kis statisztikai érdekesség: az egymás után két playoff meccsen is betaláló Sallói ezzel egyébként az ötödik rájátszásbeli gólját szerezte a klub színeiben pályafutása során, amivel immár egyedüliként második a csapat vonatkozó örökrangsorában – vagyis a rájátszásban szerzett gólok számát tekintve – az ezred forduló környékén nyolc playoff-gólig jutó Preki mögött.

Ami pedig a folytatást illeti: a hajrában a vendégek inkább a durvaságukkal tűntek ki, aztán a csereként beállt Célio a 85. percben a tizenhatos jobb sarkától óriási gólt ragasztott a Kansas kapujának hosszú felső sarkába, a labda léc és a kapufa találkozásától vágódott a hálóba. Hogy szándékosan, tette-e, vagy lecsúszott beadás volt, nem fog kiderülni, mindenesetre, ritka szép találat volt, s ugyan a katari vb-döntőben negyedik bíróként közreműködő Ismail Elfath játékvezető 12 perc hosszabbítást jelzett, ám újabb gól már nem esett, így Sallóiék jutottak a Nyugati főcsoport elődöntőjébe.

Ahol majd a Houston Dynamo–Real Salt Lake párharc győztesével mérkőznek meg november 25-én, vagy 26-án. Az a párharc már egy meccsen dől el, az alapszakaszt a nyugaton nyolcadikként záró Sallóiék mindenképpen idegenbe utaznak.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, rájátszás, nyolcaddöntő (főcsoport-negyeddöntő), 2. mérkőzés

Sporting Kansas City–St. Louis City 2–1
Kansas City:
Sallói Dániel kezdett, végig is játszotta a meccset, a 73. percben gólt lőtt.
A Sporting Kansas City 2–0-ra győzött az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik