Ciprus: Gyurcsóék az utolsó fordulóban előztek, irány a BL!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 21:44
Gyurcsó Ádám csapata, az AEK Larnaca idegenben 1–0-ra győzött a már bajnokként pályára lépő Apollon ellen a ciprusi labdarúgó-bajnokság rájátszásának vasárnap megrendezett utolsó fordulójában, ezzel elcsípte a második helyet, és indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Gyurcsó Ádám végig a pályán volt az AEK-ban, amely Gus Ledes második félidő eleji bombájával nyerte meg a meccset. Érdekesség, hogy az Apollonban egyetlen olyan játékos sem kezdett, aki az egy héttel ezelőtti, bajnoki aranyat hozó meccs kezdésekor ott volt a pályán.Gyurcsó Ádám végig a pályán volt az AEK-ban, amely Gus Ledes második félidő eleji bombájával nyerte meg a meccset. Érdekesség, hogy az Apollonban egyetlen olyan játékos sem kezdett, aki az egy héttel ezelőtti, bajnoki aranyat hozó meccs kezdésekor ott volt a pályán.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

Gyurcsóék előzéséhez az is kellett, hogy az utolsó forduló előtt a második helyen álló APOEL kikapjon a Pafosztól. Vinícius Paulóék már a 4. percben hátrányba kerültek, és 3–1-re ki is kaptak, így csak az Európa-konferencialigában indulhatnak. Vinícius végigjátszotta a mérkőzést.

A bajnok Apollon a selejtező harmadik fordulójában, az AEK egy körrel korábban kezdi meg a játékot a Bajnokok Ligájában.

Az APOEL mellett Bognár István csapata, az Arisz is indulhat az Ekl-ben, miután szombaton bravúros győzelmet aratott Novothny Soma klubja, az Anorthoszisz vendégeként.

CIPRUS, 1. DIVISION
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ
Apollon–AEK Larnaca 0–1
Pafosz–
APOEL 3–1
Szombaton játszották
Anorthoszisz–Arisz 0–3

A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Apollon 32 16 10 6 50–33 17 58
2. AEK Larnaca 32 14 12 6 44–29 15 54
3. APOEL 32 14 10 8 48–41 7 52
4. Arisz 32 13 11 8 37–32 5 50
5. Anorthoszisz 32 13 10 9 48–40 8 49
6. Pafosz 32 11 13 8 39–30 9 46

ÜNNEPEL AZ AEK, KÖZÉPEN GYURCSÓ ÁDÁM


Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik