Anglia: Styles nagy gólt lőtt, de a Barnsley így is kiesett a másodosztályból

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.04.22. 22:50
null
Callum Styles egy korábbi bajnoki mérkőzésen (Fotó: AFP)
A közelmúltban magyar állampolgárságot szerző Callum Styles csapata, a Barnsley 2–1-re kikapott a Huddersfield vendégeként péntek este, ezzel biztossá vált, hogy a hátralévő három mérkőzésétől függetlenül kiesik az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályából (Championship). Styles kispados volt, a 70. percben lépett pályára csereként, és a 97. percben ő szerezte meg a szépítő gólt.

A feljutásért versengő – és a pénteki győzelem révén a playoffot már biztosan elérő – Huddersfield a 4. percben megszerezte a vezetést Jordan Rhodes fejesével, Harry Toffolo az első félidő végjátékában lőtte a második gólt.

A Barnsley az első 31 fordulóban mindössze két győzelmet aratott, október óta képtelen a 20. helynél feljebb lépni, és helyzetén az utóbbi két hónapban bezsebelt 16 pont sem segített érdemben – a csapat az utolsó, a 24. helyen várja a folytatást.

A Championshipből a Fulham már feljutott, és a Barnsley előtt biztossá vált a pénzügyi szabálytalanságok miatt 21 pont levonásával büntetett Derby County kiesése is.

Összefoglaló (Styles gólja 1:55-nél)

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Callum Styles: Mindkét csapat azt érezheti, hogy veszített

Magyar válogatott
2025.09.07. 07:51

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2025.08.12. 23:11

Championship: Kosznovszky bemutatkozása elmaradt; Styles remekelt Tóth Balázsék ellen

Légiósok
2025.08.09. 18:07

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy készülő átigazolás új helyzet elé állíthatja Callum Stylest

Légiósok
2025.07.14. 14:41

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik