Légiósok: Pályafutásom legszörnyűbb pillanata volt – Futács a Hajduk-incidensről

„Életem legjobb döntése volt, hogy tizenhat évesen a Nancyhoz igazoltam. Ott törődnek az emberrel, és nem csupán szakmai szempontból. Utána a Werderhez kerültem, nagyon boldog voltam, de erős volt a csapat, a fiatal játékosok nem kaptak lehetőséget. Angliában a legszebb hely Portsmouth volt. A Leicesternél is voltam, többek között Jamie Vardyval, David Nugenttel és Jesse Lingarddal. Mentálisan erősnek kell lenned, ha Angliában akarsz érvényesülni, nehéz, ha egyedül vagy és nem játszol. Nem könnyű ott élni, de ma már tudom, hogy türelmesnek kellett volna lennem, már a Werdernél is. Akkoriban siettetni akartam a dolgokat, játszani, sikereket elérni. Miután elhagytam Angliát, nehéz volt visszakerülni a térképre.”

A háromszoros válogatott támadó egy magyar és egy török kitérő után a horvát Hajduk Splithez került, amelynél nagyszerűen teljesített: rögtön az első idényében 18 találattal gólkirály lett. A folytatás már kevésbé volt meseszerű, térdsérülés miatt nyolc hónapot kényszerült kihagyni, és végül távozott a csapattól.

„Az volt az első súlyos sérülésem. Volt időm arra, hogy alaposan átgondoljam a dolgokat. Mario Branco volt a sportigazgató, és ő hitt bennem. Türelmesek voltak velem, a szurkolók nem, csak a klub. Azt mondtam, sohasem akarom elhagyni Splitet. Ha valaki akkoriban elém tett volna egy tíz évre szóló szerződést, hezitálás nélkül aláírtam volna. Boldog voltam, sokat kaptam a szurkolóktól. Kevés játékos mondhatja el magáról, hogy azt tapasztalták, amit én ott. Habár nem könnyű ott futballozni, nagy a nyomás, a Hajduk hajszolja a bajnoki címet és az európai szereplést.”

Futács korábban elmondta, 2018. április 22.-e mindent megváltoztatott az életében. A Hajduk hazai pályán játszott rangadót a Dinamo Zagrebbel, de 2–1-es vereséget szenvedett. Másnap a csapat öt játékosa a belvárosban sétált, amikor Ahmed Szaidot megtámadták, és a négy játékostársán kívül senki sem sietett a védelmére. Futács is kapott egy rúgást, amelynek következtében a napszemüvege felsértette a bőrt az orrán.

„Pályafutásom legszörnyűbb pillanata volt. Borzalmas nap volt, nem szabadott volna megtörténnie. Távoznom kellett, nem csupán magam, hanem a családom miatt is. A szurkolók sokat jelentettek nekem, és én is nekik, így ez az eset különösen sokkoló volt. Minden megváltozott a klubnál, Branco távozott, az edzővel való kapcsolatom pedig elhidegült.”

A 31 éves futballistát a magyar labdarúgás jelenkoráról is megkérdezték.

„Sokszor válaszoltam már erre a kérdésre. Nem tudom, miért nem fejlesztettük tovább a sikerekben gazdag örökségünket. Azt mondanám, hogy ez mentalitás kérdése. Több klub küzd az aranyéremért. A bajnokság színvonala nő, gyönyörűek a stadionok és van pénzük a kluboknak. Jó külföldi játékosok szerződnek Magyarországra. Mindazonáltal én sohasem játszottam otthon huzamosabb időn keresztül. A karrieremet külföldön építettem fel, és másképp is gondolkozom. Nem tetszik, hogy a légiósokat jobban tisztelik Magyarországon, mint a hazai játékosokat.”

Futács végül az Olimpija Ljubljanánál elérendő célokról beszélt.

„Bajnokok akarunk lenni, nem kell félnünk senkitől. Örülök a jó kezdésnek, a győzelemnek és a gólomnak. Nem félek a nyomástól, épp ellenkezőleg, szeretem. Futballistaként sok dolgot ki kell bírnod. Több éve dolgozom pszichológussal, manapság ez fontos a professzionális sportban. Sokan szégyellik ezt bevallani, én viszont szeretek vele dicsekedni.”