Légiósok: az Atlético a télen ajánlatot tesz Szalai Attiláért – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.22. 11:27
null
Szalai Attiláért a télen bejelentkezhet az Atlético Madrid (Fotó: AFP)
Török lapértesülés szerint a spanyol élvonalban címvédő Atlético Madrid a téli átigazolási időszakban szerződtetné Szalai Attilát, a Fenerbahce 23 éves magyar válogatott labdarúgóját.

 

Az Atlético azt tervezi, hogy a télen ajánlatot tesz Szalai Attiláért – számolt be róla többek között a CNN Türk is. Állítólag a La Liga előző kiírásában aranyérmes együttes az Európa-bajnokságon is figyelemmel követte a ballábas hátvéd teljesítményét.

Úgy tudni, a Fenerbahce 20 millió eurót kér a futballistáért, aki idén januárban a ciprusi Apollon Limassoltól kétmillió euróért igazolt az isztambuliakhoz.

Szalai Attila a mostani idényben a Fener mind a nyolc tétmérkőzésén játszott, sőt, a magyar válogatott három szeptemberi találkozóján is végig a pályán volt.

A korábbi Mezőkövesd-játékost korábban is szóba hozták már az Atlético Madriddal. A nyáron arról szóltak a hírek, hogy a spanyol fővárosi alakulat tárgyalt a Fenerbahcéval Szalairól.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
15 órája

Szalai Attiláért hivatalos ajánlatot tett a Kasimpasa a Hoffenheimnek

Légiósok
2025.06.29. 14:54

Formán kívüli légiósok segíthetik ki Marco Rossi válogatottját

Magyar válogatott
2025.06.25. 07:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Elengedi a Hoffenheim Szalai Attilát – sajtóhír

Légiósok
2025.06.02. 16:33

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik