Hatvankilenc perc – Malonyai Péter jegyzete

Nem először és nyilván nem utoljára esik szó ezeken a hasábokon Szoboszlai Dominikról, én sem most kezdtem – úgymond – a „szoboszlaizást”. Ami viszont lényegesebb, ahányszor csak témám lett a húszesztendős ifjú, rendre örömmel kezdtem el verni a klaviatúrát, mert mindig pozitív fordulat, esemény volt az apropó.

Most sincs másképp, hiszen nemcsak először volt kezdő a lipcseieknél, tehát nem akárhol, a Bundesligában, azonnal két gólt szerzett. Kiérdemelve ezzel nem csupán az edzője, a társak és a drukkerek elismerését, hanem a német hírportálokét is.

Létezik ennél jobb bemutatkozás kezdőként? Esetünkben aligha, hiszen a téli Salzburg–Lipcse váltás után teltek-múltak a hetek, ám csak arról érkezett hír, hogy gyógyul, de inkább gyógyulgat a sérülése, s persze jöttek a jóslatok, hogy mikor léphet pályára. Nem mondom, hogy nélkülözték a hozzáértést, hiszen combsérülésről, pontosabban a combközelítő izom károsodásáról volt szó, ami nehezen gyógyul.

Aki többet akar tudni a combról és környékéről, ott a világháló, ám ha már kattint, inkább a Stuttgart elleni gólokat tanulmányozza. Igen, érdemes alaposan megnézni, mert a kivitelezés tökéletes, ráadásul mindkét lövés után a belső oldalhálóban köt ki a labda, a hozzáértők szerint ez az az irány, ami szinte védhetetlenné teszi a lövést.

A középpályás hatvankilenc percig volt pályán szombaton, két gólja mellett más statisztikai adatokkal is felhívta magára a figyelmet, hiszen négy lövéséből három kapura ment, volt négy kulcspassza (magyarán gólhelyzetet eredményező átadása), emellett pontosan továbbította a labdát (91.9%). Nem véletlen, hogy a Bundesliga hivatalos oldala a mérkőzés utáni órákban szükségesnek tartotta közelebb hozni őt az olvasókhoz – öt pontban, bőséges információval.

Hiába tudom, hogy fő az egészség, bevallom, enyhén szólva sem voltam boldog, hogy nem lehetett ott a válogatottban az Európa-bajnokságon. Laikusként, de inkább drukkerként azt gondoltam, csak üljön le a kispadra, és majd meglátjuk... Nos, nem láthattuk meg, s így van jól. Fontosabb, hogy most már rendben van, örül a játéknak, nincs benne félelem, a szorongás egyébként is távol áll tőle, nem ijedt meg most sem attól, hogy először tette be a kezdőbe Jesse Marsch.

Az ok egyszerű: pedagógia. A családban, a háttérben olyan emberek egyengetik az útját, akiknek fontos, hogy ne csak jó, boldog futballista is legyen a pártfogoltjuk.

Gondolom én, de az érdekeltek aligha kérik ki maguknak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!