Videó: amikor Détári Lajos pályára lépett a Juventusban!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.11.23. 07:30
null
Jellegzetes mozdulatok és gesztusok a Juventus mezében is
Nem vitás, minden idők egyik legismertebb magyar futballistája volt Détári Lajos, aki még honvédosként lemaradt a Barcelonáról, a Juventusról és a Monacóról, aztán remekül indította légióskarrierjét Frankfurtban – hogy később a Juventus, Milan, Sampdoria, Napoli négyessel se legyen szerencséje.


Pontosabban: az Olympiakosz által majdnem világrekordösszegért megvett Détári 1991 nyarán nemcsak hogy közel került a Juventushoz, hanem részt is vett a csapat nyári, amerikai túráján, néhány mérkőzésen pályára is lépett, de az új edző, Giovanni Trapattoni a folytatásban nem tartott rá igényt – az akkor még létező légióskvóta sem szólt Détári mellett.

A kieső Bolognától távozni akaró középpályás pedig kitett magáért, láthatjuk a videón is, az Egyesült Államok elleni mérkőzésen remek labdákkal szolgálta ki társait, a góllövéshez is közel állt, de a nagy Tony Meolával nem bírt.

Nem vallott szégyent a sérült Roberto Baggiót helyettesítő Détári a következő két mérkőzésen sem (egy mexikói és egy salvadori csapattal játszottak még), csakhogy érkezett Trapattoni a magyar játékost Amerikába repítő edző, Antonello Cuccreddu helyett, az új mester a légiósok közül megtartotta Júlio Césart, eladta Thomas Hässlert, és megvette a német Jürgen Kohler, Stefan Reuter kettőst, a középpályára érkezett a Dino Baggio, Antonio Conte páros, Détárinak nem maradt hely a keretben. Egy évre rá azért csak igazolt egy légiós karmestert a Juve: hosszas jogi hercehurca után Andreas Möllert. Détári? Mehetett az Anconához, majd később megfordult a Ferencvárosban is, amely ezen a héten, kedden éppen a Juve ellen folytatja BL-szereplését, Torinóban.

EGYESÜLT ÁLLAMOK–JUVENTUS 0–0 (1991)

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Távozik az FTC fiatal brazil szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 19:19

Eldőlt, mikor rendezik meg a Ferencváros–Paks rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 16:04

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik