Benfica: gólja után Csoboth lett a meccs embere

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.26. 10:11
null
Csoboth Kevin megszerezte az első gólját ebben az idényben, a portugál másodosztályban (Fotó: SL Benfica)
Mint arról szerdán beszámoltunk, Csoboth Kevin megszerezte idénybeli első gólját a portugál másodosztályban, a Benfica B-ben, majd a meccs legjobbjának is megválasztották a 20 éves magyar támadót.
A meccs emberének járó díj
A meccs emberének járó díj

A portugál másodosztályban utánpótláskorú játékosokkal szereplő Benfica B hat vereség után, Csoboth Kevin vezérletével tudott újra győzni, a Cova Piedade vendégeként, korábbról elhalasztott, szerdán pótolt mérkőzésen.

A lisszaboniak a 13. percben szerezték meg a vezetést az U-válogatott magyar támadó révén, aki a montenegrói Ilja Vukotics lécről levágódó szabadrúgása után fejelt a kapuba. A Benfica B már a szünetben 3–0-ra vezetett, végül 3–2-re győzött.

Csoboth kezdőként 80 percet játszott és a találata mellett még egy góllal záruló támadásban vállalt szerepet. Játékát a zerozero.pt tudósítása is kiemeli, megemlítve, hogy a bal szélen egy szép szólóval Daniel dos Anjost is nagy helyzetbe hozta, de a brazil csapattárs kihagyta a ziccert. A találkozó után a meccs emberének járó plakettel díjazták a szélső teljesítményét.

Csoboth az előző idényben öt bajnokin egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett a portugál másodosztályban, ám megsérült, ami után idén ősszel tért vissza. A szerdai sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzése volt a Benfica B-ben, a második kezdőként. Jó formájára már a Benfica első csapatánál is felfigyeltek, múlt héten Jorge Jesus gárdájával edzett, és a Paredes ellen 1–0-ra megnyert kupameccsen az utazó keretbe is bekerült (az összecsapásra azonban végül nem nevezték).

A 20 éves futballista nemrég a visszatérése kapcsán nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, és érintette a jövőjét is.

„Újra rendben van a lábam, és örülök, hogy a sérülésem után meg is kapom a lehetőséget a bizonyításra. Jövőre lesz öt éve, hogy a Benficához szerződtem. A klub már jelezte, hogy meghosszabbítanák a szerződésemet, de új kihívást keresek, és a váltás mellett döntöttem. Az első csapathoz a Benficánál nagyon nehéz odakerülni, rendkívül nagy a versenyhelyzet, viszont szeretném magam élvonalban is próbára tenni, ezért mindenképp váltani szeretnék” fogalmazott Csoboth, aki, ha tartja a jó formáját, akár már a télen klubot válthat, mert úgy még a Benfica is üzletet köthetne a távozásával, a nyáron ugyanis már ingyen távozhat.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik