Légiósok: Kádár már az utazást tervezte, amikor a kínai kormány közbeszólt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 10:32
null
Kádár Tamás szerződtetését februárban jelentette be új klubja, de egyelőre kérdéses, mikor csatlakozhat a csapathoz (Fotó: Santung Luneng)
Korábban már jeleztük, hogy a koronavírus-járvány miatti különböző korlátozások hatására egyelőre nem tudott csatlakozni Kádár Tamás kínai csapatához, a Santung Lunenghez – ennek hátteréről nyilatkozott a Blikknek a válogatott védő menedzsere, Varga Sándor.

 

Kínában először februárról áprilisra halasztották az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rajtját, de a koronavírus-járvány második hulláma miatt múlt héten eldőlt, hogy tovább csúszik a kezdés, júniusra vagy júliusra. A Dinamo Kijevtől szerződtetett, az ukrán élvonal legjobb párharcmutatóját produkáló Kádár Tamás a tervek szerint már csatlakozott volna új csapatához, a Santung Lunenghez, de erre végül a kínai kormány által bevezetett korlátozás miatt nem kerülhetett sor.

„Tamás az elmúlt időszakban házi karanténba vonult, szinte ki sem mozdult, az otthonában edzett, s várta, hogy az utazáshoz szükséges papírjai elkészüljenek – nyilatkozta a Blikknek Kádár menedzsere, Varga Sándor. – Sikerült minden engedélyt beszerezni, a kezében fogta a szükséges papírokat, már a repülőjegyet néztük, terveztük, hogy mikor indulhat, de egyelőre itthon van. Ugyanis a kínai kormány félve attól, hogy a külföldről érkezők beviszik magukkal a fertőzést, beutazási tilalmat rendelt el. Néhány órán múlott, hogy megérkezzen és csatlakozzon a Santung Lunenghez, de jelenleg vagy harminc európai és dél-amerikai futballistához hasonlóan várakoznia kell.”

Mint ismert, Kádár leendő csapattársánál, a belga válogatott Marouane Fellaininél azt követően mutatták ki a vírust, hogy visszatért Kínába, és több futballista is hasonlóan járt. A magyar védő így egyelőre itthon tartja formában magát, egyelőre nem tudni, mikor utazhat Kínába.

„Tamás vett többféle gépet otthonra, hogy a lehetőségekhez képest megfelelő erőállapotban legyen. Jó néhány alkalommal beszéltünk a csapat edzőjével, a szakmai stáb nagyon szeretné, hogy együtt készülhessen a többiekkel. Sokat várnak tőle, nyilvánvalóan azért szerződtették, mert olyan labdarúgónak tartják, aki nagy segítségére lehet az együttesnek. Abszolút számolnak vele, csak éppen az egész világot sújtó betegség speciális helyzetet teremtett” – tette hozzá a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik