Magyar vagy szerb válogatott? „Aki engem szeretne...” – Szőke Adrián döntése

– Magyarországon kevesen ismerik a Szőke Adrián nevet. Hogyan mutatná be önmagát?
– Egy délvidéki kis településről származom, ott, Moholon kezdtem focizni az utcán a haverokkal, osztálytársakkal, majd a szomszédos Adán lettem igazolt játékos – válaszolta Szőke Adrián a Nemzeti Sport Online kérdésére. – Sportos család a miénk, hiszen apukám is futballozott (Szőke Csaba az annak idején NB II-es Százhalombattában is játszott és futballozott a szerb másodosztályban is – a szerk.), anyukám pedig kézilabdázó – ma is játszanak mindketten hobbiszinten Németországban. Két húgom is kézilabdázik, az öcsém pedig a tanulmányai mellett rendszeresen sportol. A család végig fontos szerepet játszott a fejlődésemben, hiszen sikerült mindig közösen jó döntéseket hoznunk.

– A szerbiai Moholról rögös út vezetett a hollandiai Almelóig?
– A jó döntések, jól időzített váltások, a megfelelő emberek bekapcsolása az életembe, hozzájárultak ahhoz, hogy viszonylag töretlen maradt a fejlődésem. A szakmai építkezés végig Apró Attila iránymutatásai mentén zajlott, vele több mint tíz éve összefonódott a sorsunk, Adán sportigazgatóként, Tóthfaluban, a Nyers István Akadémián szakmai igazgatóként támogatott. Azután Tarpa, majd a Puskás Akadémia következett. Nehéz döntést kellett ott meghoznom: maradok vagykimegyek Németországba. A német lehetőséget választottam, ami arról szólt, hogy két évvel fiatalabbként a kiscsapatnak számító Königsdorf U19-es csapatában futballozom. Minden a terv szerint haladt, alkalmazkodtam a német játék elvárásaihoz, sebességéhez, tanultam a nyelvet, sok barátot szereztem, amikorra pedig a hatékonyságom elérte a kívánt szintet, akkor két lehetőségem adódott – a Leverkusen, Köln párosból utóbbi klub szeretett volna jobban, így az 1. FC-t választottam. Ez egy szépen felépített folyamat eredménye volt, amihez sok ember munkája hozzájárult. Sokat köszönhetek a Németországban élő volt futballista, Hatvani Istvánnak is, aki a kapcsolataival, tapasztalataival segített.

– Az adatbázisok tanúsága szerint a negyedosztályú Köln II-ben két év alatt 51 bajnokin 15 gólt szerzett. Ennek ellenére a német Regionalligából a holland élvonal hasonlóan nagy ugrásnak tűnik, mint Magyarország után Németország. Minek volt köszönhető a nyári előrelépés?
– Valóban, az U19 után a tartalékcsapathoz kaptam szerződést Kölnben, de nagyon profi munka folyt, évadról évadra erősödtem, többször készültem az első csapattal is, ám a Bundesligából való kiesés és a gyakori edző-, illetve sportigazgató-váltás miatt nehéz feladat volt stabilizálnom a helyem. Talán a karakterem sem illett bele az első csapatnál meghatározott profilokba. Így nem maradt más, mint az U21-ben türelemmel, szorgalommal, alázattal tenni a dolgom, és várni a kiemelkedő szezonra. Ez idén tavasszal el is érkezett, és vele együtt jött az ideális ajánlat is. Amikor először találkoztam személyesen a Heracles Almelo német vezetőedzőjével, kiemelte, az fogta meg bennem a leginkább, hogy bárhonnan, bármilyen testrésszel be tudom fejezni egyérintővel a támadásokat.

– Hat meccsen 130 percet játszott eddig a holland első osztályban. Mi lehet a reális célja, már ebben az idényben sikerülhet állandó kerettaggá válnia?
– Láthatóan ez a félév elment az alkalmazkodásra, hogy megtaláljam a helyem, megértsem a rendszert. A tartalékcsapatban kiváló lehetőség van a gyakorlásra. Részben ennek is köszönhetem, hogy az elmúlt három hétben nagyjából összeállt a játékom. Ezt kell fokozatosan csiszolnom, és illeszkednem a társakhoz. Egyelőre ez a következő lépés. Januártól már többet hozzá tudok tenni az első csapat sikerességéhez is. Annyival könnyebb itt a helyzetem, mint Kölnben,hogy úgy játszhatom a csatárpozíciót, ahogy az nekem jobban fekszik, nem annyira leszabályozott és gépies a szerepem. Nem vagyok türelmetlen. A klub arra törekszik, hogy a hozzám hasonló fiatal játékosok itt érjenek be. Hiszek a közös munkában, és talán bennem is hisznek, különben nem szerződtetek volna.

– Mi jelenti a fő különbséget Kölnhöz képest? Hogyan fogadták a társak, mennyire nagy a rivalizálás a csapaton belül?
– Hollandiában nincs akkora rohanás, felszabadultabbak a játékosok, és minden a támadásból van levezetve. Még nyitottabb, még befogadóbb a társadalom. Méretéből fakadóan pedig családiasabbnak tűnik, bár még nem vagyok itt olyan régóta, hogy mélyebb elemzésbe kezdjek. A társak korrektek, mindenki teszi a dolgát, jó az öltöző összetétele és hangulata. Ami számomra fontos, hogy a holland élvonalban profi környezetben, szinte folyamatosan telt ház előtt, nyílt csatákban vehetek részt. Nyilván ezekhez hozzá kell szoknom, de élvezem.

– Három éve játszott két meccsen a szerb U18-as válogatottban is. Mi döntött most a magyar U21-es csapat mellett, miben látja a szerb és a magyar korosztályos együttes különbözőségeit?
– A szerb válogatott szereplésem már régen volt, egy olyan meccs után hívtak be, amikor rúgtam két gólt a juniorbajnokságban a Leverkusennek. Megtiszteltetés volt, de azóta csak arra összpontosítottam, hogy a klubcsapatomban folyamatosan jól teljesítsek. Őszintén, én már nem számítottam korosztályos válogatott meghívóra egyik országból sem. Úgy voltam vele, ha kiérdemlem, akkor jön majd valamikor, valamelyik felnőttválogatott meghívója. Viszont így, hogy Gera Zoltán most megtisztelt, és meghívott, egyszerű volt a döntés. Ami a két ország játékosait illeti, ugyanúgy tisztelem a magyar és a szerb játékostársakat is. Igyekszem jól együttműködni, nem foglalkozom a megítélésükkel.

– Ezek után, hogy az U21-es válogatottban bemutatkozott, a felnőttek között is a magyar válogatottat célozza meg?
– A váltással most, azt hiszem, ez a kérdés eldőlt. Aki engem szeretne, azt szeretném én is.