Légiósok: álomgólt lőtt Kádár mellől a Sahtar-csatár – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.10. 18:37
null
Júnior Moraes (Fotó: AFP)
Már a harmadik fordulóban eljött a nagy rangadó ideje az ukrán labdarúgó-bajnokságban: szombat délután a Sahtar visszavágott a közelmúltbeli szuperkupa-mérkőzés elvesztéséért, idegenben 2–1-re legyőzte a Dinamo Kijevet.



A Sahtar Júnior Moraes közeli találatával szerzett vezetést a 21. percben – a jobb oldali beadás elé mozgó honosított brazil játékos Mikita Burdát lerázta magáról, és a tétovázó Kádár Tamás elé beugorva, látványos mozdulattal talált közelről a hálóba.

JÚNIOR MORAES GÓLJA

A Dinamo a luxemburgivá lett portugál Gerson Rodrigues révén egyenlített az első félidő hajrájában, majd a 64. percben egy másik honosított brazil, Marlos lőtte a Sahtar végül győzelmet érő gólját. Kádár és Vitalij Mikolenko próbált a lövés útjába állni, a labda megpattant rajtuk, és végül így vágódott a hálóba.

A doneckiek három forduló után százszázalékosak, míg a Dinamo – amelyben Kádár végigjátszotta a szombati rangadót – két győzelem után először veszített pontokat.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
3. FORDULÓ

Dinamo Kijev–Sahtar Doneck 1–2

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
6 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
7 órája

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
10 órája

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
Tegnap, 11:45

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22

Megdolgoztatták Szoboszlai Dominiket, válaszul kihozta győztesnek Cristiano Ronaldót

Légiósok
2025.04.30. 12:40

Nikitscher Tamás: Igazán a kudarcokból lehet tanulni – exkluzív

Légiósok
2025.04.30. 08:39
Ezek is érdekelhetik