Benfica: „A lehető legrosszabbkor történt” – Csoboth megsérült

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 14:03
null
Csoboth Kevinnek sérülés miatt ki kell hagynia a korosztályos válogatott őszi Eb-selejtezőit (Fotó: Szabó Miklós, archív)<br />
Egy hónapja még arról számolhattunk be a Benfica utánpótlásában szereplő Csoboth Kevin kapcsán, hogy 2021-ig szerződést hosszabbított a lisszaboni klubbal, azóta viszont megsérült, és várhatóan két hónapot ki kell hagynia – ahogy ő mondja, pont a legrosszabbkor...

 

„Edzésen egy rossz mozdulat után meghúzódott a bal lábam, ami után az orvosok kisebb térdsérülést állapítottak meg, várhatóan két hónapot kell kihagyjak – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Benfica U19-es csapatának támadója. – Öt éve nem voltam sérült, most sajnos a lehető legrosszabbkor történt. Az első két bajnoki fordulóban kezdő voltam, a második meccset végig is játszottam, gólt is lőttem és készültem volna az őszi, ifjúsági Bajnokok Ligája-meccsekre és a korosztályos válogatott Eb-selejtezőkre."

Csoboth Kevin ugyanakkor hangsúlyozta, próbál ebből lelkileg is erőt meríteni és mindent megtesz a maga részéről a mielőbbi gyógyulás érdekében.

„Csalódott vagyok, de most már a jövőre kell gondoljak. Jó kezekben vagyok Lisszabonban, végzem a szükséges erősítő tréningeket és bízom benne, hogy az őszi szezon második felében már játszani tudok” – fogalmazott a 18 éves futballista.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik